Nógrádi: ez szervezett akció volt

Lázadás volt szerdán tegnap Kiskunhalason, nagyjából 300 bevándorló követelőzött a zárt táborban. Az egyik szíriai férfi arra próbálta rávenni a tömeget, hogy törjenek ki, és induljanak el Budapestre. Több száz rohamrendőrt vigyázott órákig a rendre. Nyilvánvaló a szervezettség az akció mögött, az elmúlt 24 órában előjött: az utóbbi időben érkezett migránsok közé rendkívül tudatosan épített be embereket az Iszlám Állam - kommentálta az eseményeket Nógrádi György.

A Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban azoknak a határsértőknek biztosítanak szállást, akik ellen a határzár tiltott átlépése miatt büntetőeljárás folyik. Vagyis az eljárás végéig nem hagyhatják el a tábor területét.


 Freedom, vagyis szabadság – a kiskunhalasi befogadótábor kerítése mellett egész szerda délután ezt kiabálták a migránsok. A táborban élő csaknem ötszáz illegális határsértő közül háromszázan azért kezdtek demonstrálni, mert szerintük lassú az ügyintézés, és rosszak a körülmények.

A rohamsisakkal és pajzzsal felszerelt rendőrök órákon át néztek velük farkasszemet. A Híradó riportere napközben többször is élőben tudósított a zavargásról, ám a stáb csak néhány méterre közelíthette meg a kerítést, mert a rendőrök szerint a kamerák tovább hergelték volna a bevándorlókat.

A csoport tagjai többször is látványosan egyszerre indultak meg a kerítés felé. Csak órák múlva csillapodtak a kedélyek. A rendőrség szóvivője megerősítette: a lázadó migránsoknak voltak felbujtói is. Három választott szószólójuk közül egy szír férfi petíciót juttatott el a menekültügyi hatósághoz, majd arra szólította fel az összeverődött migránsokat, hogy induljanak el Budapestre – mondta el.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

A biztonságpolitikai szakértő a Híradónak arról beszélt: a hangadók tudatosan és szervezetten épülnek be a határsértők közé, ezt pedig a terroristák is kihasználhatják. Nyilvánvalóan van szervezettség mögötte, az elmúlt 24 órában előjött: az utóbbi időben érkezett migránsok közé rendkívül tudatosan épített be embereket az Iszlám Állam – kommentálta az eseményeket Nógrádi György.

Amíg korább több európai vezető azt mondta, hogy nem lesznek hajlandók az Iszlám Állam harcosai a tengeri utat megtenni, mostanra kiderült, hogy dehogynem: beépítik őket, ettől kezdve pedig szinte lehetetlen földeríteni őket, miközben minden egyes közösség kitermeli a maga vezetőit, tehát a kettő kombinációjáról van szó – fogalmazott a szakértő.

A migránsok a jobb körülmények mellett azt is követelik, hogy helyezzék át őket nyílt táborokba. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta: a magyar kormány minden esetben betartja a hatósági eljárás szabályait. Nekünk az ilyen típusú ügyekben az az álláspontunk, hogy a törvényességet be kell tartani, a törvények mindenkire vonatkoznak, nemcsak a magyar állampolgárokra, hanem a külföldiekre is – fogalmazott Bakondi György.