Siri vagy Cortana lesz az új a lakáj?

Az Apple és a Microsoft a tévén keresztül, az Amazon és a Google pedig külön kütyüvel irányítaná az okos otthonokat.

Ha az informatikai multicégeken múlik, hamarosan már a kezünket sem kell felemelnünk, hogy az egyszerűbb otthoni teendőinket elvégezzük.

A feladatokat a házi asszisztensnek nevezett mesterséges intelligenciák veszik át, amelyek az okosotthon minden rendszerbe kötött berendezését kezelik.

Villanyokat kapcsolnak, fűtést állítanak, de akár fürdővizet engednek, híreket, időjárás jelentést mondanak, zenét játszanak, utánanéznek valaminek az interneten és így tovább.

Az elképzelés technikai megoldásában azonban korántsem értenek egyet a rivális cégek.

Cortana (Forrás: Btekt)

Cortana (Forrás: Btekt)

A prímet az Amazon viszi; a vállalat Echo vezérlőegysége 2014-ben debütált, a nagyközönség számára pedig tavaly óta elérhető.

Az Echo alapmodellje egy 23,5 centi magas fekete henger, hangszóróval és kapcsolódó mikrofonokkal, amivel az egész házat behálózhatjuk, de kaphatóak már kisebb, jégkorong méretű vevőegységek is.

A Google hasonló, állandóan működő, különálló berendezésben gondolkodik, ami szinte észrevétlenül figyeli a házigazda óhajait.

Az Apple és a Microsoft egész máshogy képzeli a jövőt. A személyi számítógépek forradalmasítói most a nappalit szeretnék meghódítani.

Mindkét vállalat a tévén keresztül próbálja megjeleníteni virtuális asszisztensét.

Az Apple ehhez saját tévét fejlesztett, amihez hamarosan frissítés érkezik, így végre Siri is beleköltözhet.

A Microsoft pedig az Xbox One konzolt alakította át arra, hogy elláthassa ezt a szerepet, saját mesterséges intelligenciája, Cortana főszereplésével.

A két párharc a négy érintett cég múltjára vezethető vissza – fogalmaz a Business Insider a témát elemző cikkében.

Az Apple és a Microsoft a személyi számítógépes fejlesztések miatt továbbra is képernyővel rendelkező eszközökben gondolkodik.

A Google és Amazon viszont a hardverektől független online térben érte el sikerét, így most is inkább a virtualitásban látják az üdvözítő utat.