DK: a képviselőknek ne lehessen offshore cégük

A Demokratikus Koalíció politikusai országgyűlési határozatban kezdeményezik, hogy a parlamenti képviselőknek, illetve családtagjainak ne lehessen offshore cégük - közölte a párt alelnöke.

Vadai Ágnes feleslegesnek nevezte a témában tartott parlamenti vitanapot, mondván, az offshore-ról nem vitatkozni kell, hanem tiltani kell azt. Jelezte, a DK-ban politizáló független képviselők ezért fel sem szólalnak az ellenzéki kezdeményezésű vitanapon.

Budapest, 2015. január 19.Vadai Ágnes, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának független tagja, a Demokratikus koalíció alelnöke újságíróknak nyilatkozik a testület zárt ülése után a Parlamentben 2015. január 19-én. Az ülés témája volt a Magyarországot érintő biztonságpolitikai kérdések a franciaországi terrortámadás után.MTI Fotó: Kovács Tamás

Vadai Ágnes (MTI/Kovács Tamás)

A képviselő megjegyezte, a Fidesz korábban attól volt hangos, hogy leszámol az offshore-lovagokkal, mára azonban úgy tűnik, “hogy az offshore-lovagok számoltak le a Fidesszel”, mert ennyi offshore-ügy soha egyetlen magyar parlamenti pártról nem derült ki, mint a kormánypártról.