Fidesz: az eddigieknél több pénz jut a gyermekekre

"A mai nap a gyermekeké, de mi azt szeretnénk, ha nemcsak a mai napon, hanem az év minden napján megkönnyebbülhetnének és előrébb léphetnének a magyar gyermekes családok" - mondta Dunai Mónika, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

Az eddigieknél több pénz jut a gyermekekre a jövő évi költségvetésben – fogalmazott Dunai Mónika.

 

Ezért a jövő évi költségvetésben az eddigieknél még több pénzt fordítanak a gyermekekre, családokra – jelentette ki a kormánypárti politikus.

Szavai szerint a családok azzal számolhatnak, hogy több pénz jut a gyermekek nevelésére és a megélhetésre. Továbbá több pénz jut az otthonteremtésre, és több pénz jut majd az otthoni étkezés mellett a gyermekek bölcsődei, óvodai, valamint az iskolai étkeztetésére – mondta Dunai Mónika.

Emlékeztetett, hogy a családi adórendszert a kormány 2010-ben vezette be, amelynek köszönhetőn – mint mondta – minden évben egyre több pénz maradt és a terveik szerint marad a jövőben is a családok zsebében.

MTI Fotó: Soós Lajos

A kétgyermekes családoknál idén január elsejétől a családi adókedvezményt emelték, jelenleg havonta nettó 25 ezer forintos adókedvezményt érvényesíthetnek, ez 2017-től nettó 30 ezer forintra nő. Ez összesen 390 ezer családot érint – közölte.
Dunai Mónika elmondta azt is, hogy a kiskeresetűek 2014-ben bevezetett adócsökkentésével a legalacsonyabb jövedelmű, mintegy 120 ezer családnak gyakorlatilag a bruttó fizetése marad meg nettó összegként.

Jövőre több pénz jut majd a gyermekek otthoni étkeztetésére, mert a legfontosabb élelmiszerek áfáját csökkentik. Ez átlagosan 30-40 ezer forint többletet jelent majd a családi kasszákban – mondta.

Dunai Mónika kitért arra is: az otthonteremtési programot jövő évben bővítik, 2017-ben az idei évhez képest több mint kétszeresére, 211 milliárd forintra tervezik növelni a programra fordítható forrást.

Mint mondta, a jövő évi költségvetésben a rendszerváltás után a legmagasabb összeget fordítják a gyermekek bölcsődei, óvodai és iskolai étkeztetésére. Az idén erre 72 milliárdot, jövőre 74 milliárd forintot biztosítanak. Emellett minden eddiginél több gyermek számára biztosítják 2017-ben az ingyenes tankönyvellátást.

Dunai Mónika szólt arról is, hogy bővítik a bölcsődei férőhelyeket a következő években, a jövő évtől újabb bölcsődei formák indulhatnak majd el. Lehetőség lesz “munkahelyi”, “mini” vagy “családi” bölcsődék kialakítására.