CR7 játszik, Simeone nem ígér szép focit

Az Real Madrid - Atlético Madrid BL-döntőt szombat este 20 óra 45 perctől az M4 Sporton élőben láthatják.

Cristiano Ronaldo játszani fog a ma esti Bajnok Ligája döntőben az Atletico Madrid ellen. Ezt a Real Madrid vezetőedzője, Zinedine Zidane nyilatkozta a felvezető sajtótájékoztatón. Milánóban még csak fotózkodni lehet a trófeával, szombat este azonban valamelyik csapat fel is emeli a legrangosabb európai kupát. A Real Madrid tizenegyedszer, míg az Atlético Madrid először nyerheti meg.

Az Atletico ugyanis 1903-as fennállása óta a legnagyobb sikerét arathatja a döntőben Diego Simeone vezetésével, ezt pedig azzal a stabil védekezéssel viheti véghez, amellyel kiejtette a Barcelonát, majd a Bayern Münchent is. A vezetőedző arra a kérdésre, hogy ugyanezt a taktikát választja-e a Real ellen, próbált viccesen reagálni.

Mind a tizenegy játékossal támadunk, és beszorítjuk őket a saját tizenhatosukra….Nem igazán akarok változtatni a csapat stílusán, a Real se tette 2014 óta. Feszült és kiegyenlített mérkőzésre számítok. A döntő megnyerése vezérel minket, egyedül a győzelem tesz majd elégedetté.” – mondta Diego Simeone.

A Real Madrid két éve hosszabbítás után 4-1-re nyert a városi rivális elleni a BL-döntőben, Zinedine Zidane akkor Carlo Ancelotti segítőjeként dolgozott. Nehéz megmondani, hogy jobbak vagyunk-e, mint két éve. Jó idény van mögöttünk, mindenki csodálatos munkát végzett. Ronaldo még érez kisebb fájdalmat a lábában, de rendben lesz, száz százalékig biztos, hogy pályára lép majd