Súlyosan egészségkárosító az e-cigi egy brit tudós szerint

A Manchesteri Egyetemen dolgozó Andrew Higham szerint a pára formaldehidet és akroleint tartalmaz - akárcsak a hagyományos cigaretta -, ennek belélegzése hosszú távon nagyon ártalmas lehet. Az is kiderült, hogy az ember immunrendszere a hagyományoshoz hasonlóan reagál az elektromos cigarettára, és ugyanolyan krónikus betegség tüneteit válthatja ki.

Higham azt vizsgálta, hogy az e-cigaretta kifújt gőzének való kitettség milyen hatással van az emberi fehérvérsejtekre. A szakember tíz nem dohányos embertől vett fehérvérsejteken tesztelt három elektromos-cigaretta márkát – írta a Medicalxpress című egészségügyi portál.

Kocsis Dániel, az e-cigaretta korlátozása miatt tartott demonstráció főszervezője az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt 2013. július 6-án. MTI Fotó: Kallos Bea

A e-cigi mellett rüntető aktivista az Emmi épülete előtt, Budapesten. A tanulmány szerint immunrendszere ugyanúgy reagálhat a párára, mint a dohányfüstre. MTI Fotó: Kallos Bea

A Respiratory Research című folyóiratban közölt eredmények szerint az e-cigaretta gőzének való kitettség hatására fokozódott az immunrendszer részét képező neutrofil elnevezésű fehérvérsejtek aktivitása, hasonlóan ahhoz, ahogy azt a hagyományos cigaretta füstjének jelenlétében megfigyelték.

Ez a reakció egyébként a dohányzóknál gyakori – légszomjhoz, köhögéshez és ismétlődő tüdőfertőzéshez vezető – krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) egyik jellemzője. Nagy-Britanniában a becslések szerint három millióan használnak elektromos cigarettát. Az eszközt gyakran a hagyományos cigaretták káros hatásainak elkerülése érdekében alkalmazzák.

Egymás után születnek azonban olyan eredmények, amelyek megkérdőjelezik az e-cigi biztonságosságát. Higham szerint a mostani kutatás egyértelműen kimutatta, hogy ezeknek az eszközöknek a hosszú távú használata a tüdőkárosodás kockázatával jár együtt.