Nem nyújt be módosítókat a költségvetéshez a DK

A Demokratikus Koalíció nem nyújt be módosító módosító javaslatot a jövő évi költségvetéshez - jelentette ki a Kossuth Rádió a 180 perc című műsorában az ellenzéki párt szóvivője. Gréczy Zsolt szerint a jövő évi adótörvények elszegényítik az országot, ezért elutasítják a tervezetet.

A politikus elmondta azt is: arra biztatják az embereket, hogy ne vegyenek részt a kötelező betelepítésről szóló népszavazáson, mivel szerintük az Orbán-kormány ki akarja léptetni Magyarországot az Európai unióból.


Az Országgyűlés a múlt héten rendelte el a referendumot, de annak pontos időpontjáról a köztársasági elnök határoz majd.