Kellemetlen meglepetés érheti, ha nyugdíjba akar menni

Közel 41 évet dolgozott le becsületesen az M1 Kosár című magazinjának egyik nézője. Amikor azonban szeretett volna elmenni nyugdíjba, hideg zuhanyként érte, hogy a nyugdíjfolyósító csupán 36 év munkát ismer el neki. Mint kiderült, utolsó munkaadói nem fizették, jelenlegi pedig még most sem fizeti utána a nyugdíjjárulékot.

Arcát, nevét nem vállalta, amikor az M1 fogyasztóvédelmi műsorának nyilatkozott a Kosár nézője, mert fél, hogy kirúgják. Azért kereste meg a szerkesztőséget,  mert úgy érzi csúnyán átverték.

Az utóbbi években vagyonőri cégeknél dolgozott, és úgy számolt 40 év után nyugdíjba mehet. Megkereste a nyugdíjbiztosítót, de kiderült, munkáltatói a tb-t ugyan fizették utána, de a nyugdíjjárulékot nem.

Eltűnt cégek nyomában

Most nem tudja, hogy mitévő legyen. Három éve dolgozik mostani cégénél, amely belépése óta nem fizeti a járulékait utána. Kilépni nem mer, mert 59 évesen már nehezen találna egy másik munkát.

Korábbi cégei ellen feljelentést tett a NAV-nál, de az adóhivatal arról tájékoztatta, hogy a “cégek eltűntek”. Azt mondták neki, hogy perelhet a bíróságon, de nem látja értelmét, ha már nem is léteznek ezek a cégek.

Szinte havonta cserélődtek az olyan típusú cégek, amelyeknél az asszony dolgozott, így valószínűleg bottal ütheti a nyomukat.

Forrás: Shutterstock

Illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ügyfélkapus regisztrációt bármely természetes személy kezdeményezhet. A regisztrációt személyesen bármelyik okmányirodában, kormányhivatali ügyfélszolgálati irodában, adóhatóság ügyfélszolgálatán vagy külképviseleten meg lehet tenni. A 2016. január 1-jét követően kiállított érvényes személyazonosító igazolvánnyal már elektronikusan el lehet indítani.

Rendszeresen ellenőrizzük a járulékainkat!

A Kosárnak nyilatkozó ügyvéd azt ajánlja, hogy rendszeresen ellenőrizze mindenki, hogy rendesen fizetik-e utána a járulékait. Még akkor is, ha még nem áll közel a nyugdíjhoz.

Az interneten pár kattintással leellenőrizhető, hogy a nyugdíjjárulék vagy a társadalombiztosítás fizetése megtörtént-e. Ezt az Ügyfélkapun keresztül lehet megtenni. Ehhez előbb regisztrációt kérni,de ezt bárki megtehetni, fizetni nem kell érte.

De mi a teendő, ha elmaradásokat észlelünk?

Ha kiderül, hogy nem fizetik utánunk a járulékokat, akkor először a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, vagyis a NAV-hoz kell bejelentést tenni. Az adóhatóság ilyen esetben behajtja a meg nem fizetett adót, amit természetesen beszámítanak a nyugdíjba.

Nem fizetnek, majd eltűnnek 

A legnagyobb probléma, hogy a nem fizető cégek eltűnnek. A jogász szerint jellemzően az üzemeltetéssel foglalkozó vállalkozásoknál, biztonsági, takarító vagy munkaerő-kölcsönző cégeknél gyakori, hogy csak pár hónapra, vagy fél évre jelentik be a munkavállalót, egész egyszerűen nem fizetnek utána, majd eltűnnek.

Stockphoto - ellenőrzés - nagyító - könyvvizsgáló - könyvelés - számvitel - audit

Illusztráció. Forrás: Shutterstock

Bűnrészessé válunk, ha nem jelentjük fel a céget

Az ügyvéd azt tanácsolja, hogy ilyenkor is meg kell tenni a feljelentést. Ha ugyanis ezt nem teszi meg a munkavállaló, jogtalan haszonszerzés róható fel a terhére, és a munkáltató mellett ő is bűncselekmény részesévé válik. Ha ugyanis tudomást szerez  arról, hogy a munkaadója nem fizet utána, de nem lép, ő maga is közreműködik a jogsértésben.

Vagyis mindenképpen meg kell tenni a szükséges bejelentéseket. Ezek nem kerülnek pénzbe – sem a büntetőfeljelentés, sem pedig a NAV felé való bejelentés.

Abban az esetben, ha az említett eljárások mellett nem sikerül behajtani a járulékot, polgárjogi kártérítési igény indítható. Ennek azonban már lehetnek költségei.