Lemondásra kényszerül a brazil alsóház elnöke

Korrupció alapos gyanúja miatt lemondásra kényszerül a brazil parlament alsóházának elnöke; az ország legfelső bírósága Eduardo Cunha mandátumának megvonásáról hozott ítéletet - adta hírül honlapján a Folha de Sao Paolo című napilap csütörtökön.

Cunha ellen hat eljárás is folyik a Petrobas részben állami olajipari óriáscég körüli korrupciós botrány kapcsán. A napilap jelentése szerint a házelnök a megbízások szétosztásával összefüggésben összesen öt millió dollár (több mint 1,3 milliárd forint) magasságban kenőpénzeket fogadott el. A vádat egy bebörtönzött építési vállalkozó vallomására alapozzák.

Eduardo Cunha (MTI/EPA/Fernando Bizerra Jr.)

Arra is fény derült, hogy a politikus svájci bankszámláin az említett összegnek megfelelő pénzeket találtak. A számlákat átmenetileg zárolták.

Rodrigo Janot főügyész azzal is vádolja Cunhát, hogy pozícióját kihasználva hátráltatja a nyomozást. A képviselőház elnöke visszautasította a vádakat.
Cunha a vezetője annak a jobbközép parlamenti frakciónak, amely élenjárt a Dilma Rousseff államfo elleni bizalmatlansági indítvány kezdeményezésében. Az államfőt a szenátus a törvényszéki vizsgálatok elindítása miatt jövő héten várhatóan 180 napra felfüggeszti.

A brazil törvényhozás alsóháza április 17-én szavazott az államfő elmozdítására irányuló eljárás megindításáról, a szenátusban pedig megalakult a kérdéssel foglalkozó bizottság.
A több mint 200 millió lakosú dél-amerikai országban a Petrobras körül kirobbant korrupciós botrány miatt hónapok óta súlyos belpolitikai válság uralkodik. Az ellenzék azzal vádolja Dilma Rousseff államfot, hogy 2010-es és 2014-es választási kampányát vesztegetésekből finanszírozták. Ezen felül azt vetik a szemére, hogy két évvel ezelőtti újraválasztása érdekében kozmetikázta az államháztartás mérlegét.

Rousseff pozícióját helyettese, Michel Temer akarja betölteni. Temer a leváltandó házelnökhöz hasonlóan a kormánnyal szakított Demokratikus Mozgalom pártjának tagja, és egy olyan kabinetet akar felállítani, amelynek a 2003 óta hatalmon lévő Munkáspárt nem része.
Eduardo Cunha lett volna Temer helyettese. Őt valószínűleg egy másik honatya, Waldir Marnhao helyettesíti majd, aki ellen azonban ugyancsak eljárások folynak korrupciós ügyekben.