Változtatna a határon lefolytatott eljárásokon a belügyminiszter

Törvénymódosítást nyújtott be a parlamentnek a belügyminiszter a "határon lefolytatott menekültügyi eljárás széles körben való alkalmazhatóságának megvalósításához szükséges törvények módosításáról". Ha elfogadják a módosítást, akkor gyorsabbá válhatnak a most is alkalmazható eljárások.

A belügyminiszter a menedékjogról szóló törvényjavaslatot úgy változtatná meg, hogy az idegenrendészeti hatóság nem utasítaná ki azt a jogszerűtlenül Magyarországon tartózkodó harmadik országbeli állampolgárt, akit a külső határ szerinti határvonaltól, illetve határjeltől számított 8 kilométeres sávon belül feltartóztatnak, majd miután átvezetik az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény kapuján, kérelmet nyújt be.

A javaslat az államhatárról szóló törvényt is módosítaná úgy, hogy a rendőr az említett sávon belül feltartóztathatja a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit, és őt az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmény legközelebbi kapuján átkísérheti, kivéve, ha bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel vele szemben.

Pintér Sándor belügyminiszter (j) rendőrökkel beszélget a VI. Rendőr- és Tűzoltónapon a Városligetben. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ha bűncselekmény gyanúja merül fel, a rendőr nem élhet ezzel a lehetőséggel, egyéb intézkedési kötelezettségének kell eleget tennie. A törvényjavaslat indokolása szerint a tömegesen illegálisan érkező menedékkérők esetében indokolt volt megteremteni a határon történő eljárás speciális szabályait, amelyek lehetővé teszik, hogy a menekültügyi eljárások gyorsan lefolytathatóak legyenek.

Az előterjesztés rögzíti: a módosítások célja a határon lefolytatott eljárások széles körben való alkalmazhatóságának
biztosítása. A szabályozás az államhatár védelmét nyújtó létesítmény kapuján átkísért emberek részére lehetőséget teremt a határon lefolytatott eljárás szabályainak alkalmazására, a menedékjog iránti kérelem benyújtására – rögzíti a javaslat indoklása.