Jövőre lódulhat meg az új lakások piaca

A kormányzati intézkedések hatása 2017-től jelenik majd meg erőteljesen, ekkor 20 ezerre emelkedhet az átadott új lakások száma - mondta Nagygyörgy Tibor, a Biggeorge Property Zrt. vezérigazgatója a Lakás 2016 kiállítás és vásár beharangozó sajtótájékoztatóján. A rendezvényen május 6-8. között több mint 70 kiállító várja az érdeklődőket a budapesti Millenárison.

Tavaly összesen 7600 új lakás épült Magyarországon, az idén országos szinten 10-12 ezer várható – közölte az ingatlanfejlesztő társaság vezérigazgatója, aki arra számít, hogy 2018-ra a 30 ezret is elérheti az átadások száma. Az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése és a kereslet élénkülése miatt ismét nyereségessé vált lakást fejleszteni – fejtette ki Nagygyörgy Tibor.

A gazdasági környezet támogatja az ingatlanpiaci árak emelkedését, a jegybanki alapkamat és a hitelkamatok történelmi mélyponton vannak, nő a bruttó hazai termék (GDP), illetve a foglalkoztatottság és a reálbérek, rendeződött a lakossági devizahitelek ügye, és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szintén jelentős hatással lesz a keresletre mind a használt, mind az új lakások piacán – hangsúlyozta.

Ugyanakkor a lakásárak reálértékben még mindig körülbelül 20 százalékkal a 2008 előtti szint alatt vannak, és más közép-kelet európai országok árszintjéhez képest is 25-50 százalék közötti áremelkedés látszana indokoltnak – tette hozzá.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Tokodi Gábor, az FHB Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, a legújabb FHB lakásárindexből is látszik a tavaly bekövetkezett lakáspiaci fordulat, és a növekedés nem átmeneti. A csok-ról szólva ismertette, az FHB Banknál a regisztrált érdeklődők száma átlépte a 10 ezret. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy jelenleg kevés az olyan ingatlan, amelyekre a kedvezményt igénybe lehet venni. Hozzátette, hogy az érdeklődők körülbelül fele magánerős építkezésbe szeretne kezdeni.