MSZP: Matolcsy személyesen döntött az egyik jegybanki alapítvány befektetéseiről

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványaitól kiperelt dokumentumok bizonyítják: Matolcsy György jegybankelnök személyesen döntött az egyik alapítvány pénzének befektetéséről.

Tóth Bertalan hétfői budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: az MNB által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítványnál Matolcsy György kuratóriumi elnökként személyesen döntött befektetési kérdésekről.

Hozzátette: a kuratórium még korábban felhatalmazta a kuratórium elnökét és egy, a jegybanktól független kuratóriumi tagot, hogy befektetési kérdésekben döntsön. Ez alapján 44 határozat született – közölte, megjegyezve: a kuratóriumi tag nevét kitakarták a dokumentumokban.

Az ellenzéki politikus elmondta, az alapítvány 46,5 milliárd forint értékben vásárolt állampapírokat és közel négymilliárd forintért helyezett el bankbetéteket.

(MTI/Kovács Attila)

Tóth Bertalan szerint kérdés, hogy ezzel tiltott monetáris finanszírozást folytattak-e.

Felvetődik az a kérdés is – folytatta – , hogy történhetett az, hogy több milliárd forint értékben Matolcsy György unokatestvérének érdekkörébe tartozó banknál jegyezték az állampapírokat, helyeztek el bankbetéteket.

Közölte, az egyik befektetési döntés miatt az alapítvány alacsonyabb kamatot kapott, mint amekkora akkor volt a jegybanki alapkamat.

Értékelése szerint törvénytelenségek sorozatával állnak szemben.

Kérdésre beszélt arról is, hogy nem csupán az Állami Számvevőszéknek kellene vizsgálódnia az ügyben, ha valaki az unokatestvérének juttat vagyoni előnyt, azt az ügyészségnek is vizsgálnia kell.