Száz százalékra emelné a vasárnapi bérpótlékot az LMP

A vasárnapi munkavégzés utáni bérpótlék 100 százalékra emelését, a munkaidő-szabályozás módosítását és több munkaügyi ellenőrzést sürget az LMP.

Schmuck Erzsébet LMP-s képviselő felszólal naprend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén. MTI Fotó: Kovács Attila

, a párt országgyűlési képviselője szombaton az MTI-nek azt mondta, a kormány pánikszerűen vonta vissza a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt, így az ellenzéknek sem volt ideje javaslatokat megfogalmazni, és elmaradt a megfelelő előkészítés.

 

Az LMP úgy látja, hogy a kormány nem vette figyelembe sem a munkavállalók, sem a kis- és közepes vállalkozók érdekeit, így megint csak a multinacionális cégek profitálhatnak az intézkedésből.

Schmuck Erzsébet közölte továbbá, hogy a vasárnapi boltbezárás eltörlésével 100-ról 50 százalékra állították vissza a bérpótlékot, illetve a munkaidő-beosztás szabályai is változtak, ezért az LMP törvénymódosítást fog heteken belül benyújtani, hogy a vasárnapi munka után fizetendő bérpótlék újra 100 százalék legyen, és két pihenőnapnak vasárnapra kelljen esnie.

Fontosnak nevezte ezen kívül a személyi jövedelemadó többkulcsos rendszerének visszaállítását és a minimálbér adómentessé tételét.