Rugalmas nyugdíjrendszert szeretne a Jobbik

A rendszer része lenne a korkedvezményes nyugdíj visszaállítása, a lelkileg nehéz szakmákban úgynevezett rekreációs időszak bevezetése és az állami rendszeren belüli önkéntes nyugdíjpénztári számla - közölte Sneider Tamás, a párt alelnöke egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen.

Az ellenzéki politikus mind az MSZP-, mind a Fidesz-kormány nyugdíjpolitikáját bírálva kijelentette: kormányra kerülésük esetén be kívánják vezetni a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségét, a legnehezebb szakmákban pedig 35 év után lenne lehetőség korkedvezményes nyugdíjra. Kifejtette: utóbbit úgy képzelik el, hogy a munkaadó a kezdetektől folyamatosan 13 százalékkal több járulékot fizetne a kasszába, így a lépés az államnak nem kerülne pénzbe.

Sneider Tamás egyúttal jelezte: szeretnék, hogy az emberek minél tovább dolgozhassanak, amit magasabb bérekkel és fenntartható egészségi állapottal kell elérni. Utóbbival összefüggésben kifejtette, hogy a lelkileg megterhelő szakmákban – például a szociális szférában – akár több hónapos úgynevezett rekreációs időszakot kellene bevezetni a kiégés és egyéb problémák elkerülésére. A Jobbik alelnöke az állami nyugdíjpénztári rendszeren belüli egyéni számlavezetés mellett foglalt állást, amit alternatívaként képzel el a magán rendszerek mellett.

Sneider Tamás, az Országgyűlés megválasztott jobbikos alelnöke az új parlament alakuló ülésén 2014. május 6-án. MTI Fotó: Beliczay László

Sneider Tamás, az Országgyűlés megválasztott jobbikos alelnöke az új parlament alakuló ülésén 2014. május 6-án. MTI Fotó: Beliczay László

A politikus számításai szerint változatlan jogszabályi környezettel és befizetett összegekkel számolva, 5 százalékos bruttó reálbér-növekedés és 2 százalékos infláció mellett a nyugdíjak mértéke kevésbé fog nőni a Férfiak 40 program nélkül, mint annak bevezetésével. Hozzátette ugyanakkor, hogy differenciált nyugdíjemelésre lesz szükség 2023-2024 körül.