Beltéri navigáció készül gyengénlátóknak

Elsősorban közintézményekben segítheti majd a vak és gyengénlátó emberek tájékozódását egy Magyarországon fejlesztés alatt álló mobilalkalmazás.

Az applikáció várhatóan 2018-ra készül el egy 2,5 millió euró értékű nemzetközi projekt keretében – közölte a projekt konzorciumának vezetőjeként a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.

A magyar ötleten és magyar tudáson alapuló, de nemzetközi konzorcium keretében fejlesztendő mobilalkalmazás képes lesz a felhasználó hangutasításai alapján és a digitalizált térképek segítségével a beltéri tájékozódásra, elsősorban közintézményekben, illetve szolgáltatási centrumokban – áll a közleményben.

Képünk illusztráció (Fotó: Reuters/Ammar Awad)

Képünk illusztráció (Fotó: Reuters/Ammar Awad)

A nemzetközi konzorciumnak három magyar és hat külföldi tagja van. A konzorciumot vezető cég mellett a kutatási projektben részt vesznek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem távközlési és médiainformatikai tanszékének kutatói, akiknek már jelentős tapasztalatuk van a gépi szövegfelolvasás és beszédfelismerés technológiáiban és az azokon alapuló infokommunikációs megoldásokban. Az “Informatika a látássérültekért” Alapítvány a rendszerrel kapcsolatos felhasználói igények begyűjtésében és a rendszer tesztelésében vállal kiemelt feladatokat.

A konzorcium osztrák, portugál, spanyol és angol tagjai szintén a felhasználói igények begyűjtésében, valamint a termék fejlesztésében és népszerűsítésében működnek együtt a magyar szereplőkkel. Továbbá ők biztosítják, hogy a rendszer ne csak magyarul, hanem több idegen nyelven is elérhetővé váljon.

Valamennyi középület felmérése, digitális térképének megalkotása hagyományos eszközökkel túlságosan költséges feladat lenne. A projekt digitális térképe a mobiltelefonok, táblagépek szenzorai által érzékelt információkból felépített útvonaltérképek összességét jelenti – írták.

Míg a látásukban korlátozottak kültéri navigációját már sok alkalmazás segíti, addig egyelőre olyan megoldások nem érhetők el, amelyek a beltéri tájékozódást segítenék. A Vakok Európai Szövetsége 30 millióra teszi a látásukban akadályozott emberek számát az unióban. Magyarországon 83 ezer látássérült él. Az európai társadalom elöregedése miatt az érintettek köre vélhetően uniós szinten is tovább nő az elkövetkezendő évtizedekben – jegyezték meg.

A 2,5 millió eurós projektet az Európai Unió, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatja.