Moszkva szerint az új kijevi vezetés többet tehet Minszk végrehajtásáért

Moszkva bízik abban, hogy az új ukrán kormány aktívabb lesz a kelet-ukrajnai válság rendezését célzó minszki megállapodások végrehajtásában, jelentette ki Lavrov orosz külügyminiszter, mikor francia kollégájával, Jean-Marc Ayrault-al találkozott moszkvai hivatalában.

Lavrov derűlátását azzal indokolta, hogy már nincsenek áthidalhatatlan ellentétek az ukrán elnök és az új ukrán kormány között. Az orosz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a minszki megállapodások kulcselemei a Kijev és a Donyec-medence közötti közvetlen párbeszéd, a délkelet-ukrajnai területek különleges státusának biztosítása, az ukrán alkotmány módosítása, az amnesztia kihirdetése, és helyi választásokról való egyeztetés.

Lavrov és Ayrault Moszkvában. MTI/EPA Fotó

Az orosz diplomácia vezetője szerint hazája mindent megtesz majd annak érdekében, hogy megakadályozza a katonai megoldáshoz vezető visszatérést Szíriában, és azt, hogy Irak és Líbia után egy újabb arab ország omoljon össze. Hozzátette, hogy “Jemen is messze van a legjobb formájától”.

Ayrault reményét fejezte ki, hogy Oroszország, amely eddig is kulcsszerepet játszott Szíriában, a Damaszkuszhoz fűződő szoros kapcsolatai okán hozzájárul majd egy igazi átmenethez, amely segít majd az államiság helyreállításához.

Meghívó Párizsba

Franciaország vezető diplomatáját kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök is fogadta, aki azt hangoztatta, hogy Moszkva és Párizs minden nehézség ellenére minden területen továbbra is fejleszti kapcsolatait. A két országot kulcsfontoságú partnernek nevezte Európában és az egész világon.

Ayrault Francois Hollande elnök nevében októberre franciaországi látogatásra hívta meg Putyint. Kifejezte reményét, hogy a NATO-orosz tanács a szerdai, nagyköveti szintű találkozóját követően még egyszer összeül majd a szövetség júliusi varsói csúcstalálkozója előtt.