"Nekünk is jár a szabad vasárnap" - háborognak a tescósok

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a hirado.hu-nak nyilatkozva kiemelte, hogy elképzeléseik szerint a törvény elfogadása után azonnal visszaáll a vasárnapi nyitva tartás. Az üzletek egymással versenyezve igyekeznek minél előbb kinyitni és a vasárnapi nyitva tartásra visszaállni.

Sáling József megjegyezte, hogy pénteken még ígéretet kaptak arra vonatkozóan, hogy egyeztetések előzik majd meg ezt a döntést, erre azonban nem került sor.  Hozzátette, hogy további feszültségeket fog ez okozni a munkavállalók körében, ugyanis a létszámhiány továbbra sem megoldott kérdés.

Az elnök elmondta, hogy a kormány a boltzár eltörlésével gyakorlatilag a megemelt vasárnapi pótlékot is eltörölte, vagyis visszaállította a korábbi 100 százalékról, 50 százalékra.

Nagyjából százezer embert érintett az országban, ennyi munkavállaló dolgozott vasárnap.

Sáling József úgy fogalmazott, hogy közel 2500 kisvállalkozás ment tönkre többek között az online kassza és a vasárnapi bolt bezárásnak köszönhetően. Szerinte ezek a vállalkozások már nem tudnak visszaerősödni, talpra állni.

Kiemelte, hogy a nagyobb multiknál inkább átszervezéseket okozott az új szabályozás.

A Facebookon lévő „Tescósok” zárt csoportban sok alkalmazott sérelmezi a kormány bejelentését. Többek felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy visszatérhet a vasárnapi nyitva tartás.

KDFSZ: Ez döbbenetes

Pénteken még arról volt szó, hogy megvizsgálják a helyzetet, ehhez képest ma 11.30-kor bejelentették a döntést és az egészet visszacsinálnák úgy, ahogy tavaly március 15-e előtt volt. Ez egy óriási fordulat, ez döbbenet – mondta Bubenkó Csaba a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.

„Utcai megmozdulás vagy sztrájk is lehet”

„Nagyon nagy felháborodás van a dolgozók körében. Sok munkavállaló hívott, hogy valamilyen lépést kell tenni, mert nem értenek egyet a döntéssel. Akár utcai megmozdulás vagy sztrájk is lehet” – nyilatkozta Bubenkó Csaba, aki arról is beszámolt, hogy kevés alkalmazott van, így a meglévő dolgozóknál sérülhet a pihenőidő kiadása.

Néhány hozzászólás a csoportból:

 

„Már holnaptól hatályba is léphet …így már a hétvégén nyitva lehet minden megint! SAJNOS!!!!!!”
„Nekünk is megjár a szabad vasárnap. Akkor dolgozzon mindenki vasárnap”
„Ennyi! Másnak szabad minden hétvégéje. Akkor most már dolgozhatunk 7 napból 7-et”
„Akik ezt elfogadták, ők is fognak vasárnaponként dolgozni?”
„Vicc és szégyen”
„Még hogy nincs pénze a magyarnak! Jó hogy mindenkinek ez a legnagyobb baja! Eddig sem halt éhen senki! Aki kitalálta, hogy nyissunk ki az fizesse meg a vasárnapunkat!!”
„Tehát egy évig kísérleti nyulak voltunk!”
„Biztos vagyok benne, hogy nyitva lesz. Ez a cég (Tesco – a szerk.) nem arról híres, hogy ne ragadjon meg minden lehetőséget… Nem értem miért nem volt ez így jó.”
„Felháborító, hogy egyik napról a másikra csak így döntenek a sorsunkról”
„Pedig jó volt otthon lenni a gyerekekkel. Egy nap a hétből mikor együtt ebédelhet a család. Azt írják, hogy nem esett vissza a forgalom. Akkor meg miért kell megint dolgoznunk vasárnap?”