Eltörlik a vasárnapi zárva tartást

A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonását javasolja a kormány a parlamentnek - jelentette be Rogán Antal. Az Országgyűlés akár már holnap - kivételes sürgősséggel - szavazhat az előterjesztésről, így az akár már a hétvégén hatályos lehet. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a döntést egyebek mellett azzal indokolta, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta, hogy a törvény nem okozott visszaesést: tavaly a kiskereskedelmi forgalom 5,6 százalékkal bővült, a kiskereskedelemben foglalkoztatottak létszáma pedig 1,8 százalékkal nőtt.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján a döntést egyebek mellett azzal magyarázta, hogy a vasárnapi munkavégzés tilalma megosztó kérdésnek bizonyult az elmúlt egy évben. Kifejtette: bár a kormánypártok eredeti célkitűzései megvalósultak a jogszabállyal – hiszen a kiskereskedelemben egy munkavállalót sem lehetett munkára kényszeríteni az elmúlt egy évben, a kereskedelmi szektor és a foglalkoztatottság bővült, a forgalom egy része pedig átterelődött a multinacionális cégek felől a közepes vállalkozások irányába -, de “nemcsak a gazdasági célkitűzéseket kell értékelni”, mert “hat évvel ezelőtt arra kaptunk mandátumot, hogy az emberekkel együtt kormányozzunk”.

“Fontosak az elemzések, fontosak a vélemények, de a legfontosabb mégiscsak az, hogyan gondolkodnak erről az emberek”, és “az elmúlt egy évben nem sikerült meggyőzni őket arról, hogy ez az intézkedés az ő szempontjukból is sikeres” – jelentette ki Rogán Antal. Külön kiemelte, hogy nem sikerült meggyőzni a nőket, mert közülük sokan hangsúlyozták: a vasárnapi munkavégzés tilalma megnehezíti a családok mindennapi életét.

A miniszter arra is kitért, mérlegelni kellett, érdemes-e népszavazást tartani a kérdésről, milliárdokat elkölteni erre, politikai vitákat vívni róla. “Akkor, amikor egyébként a kormány meggyőződése szerint van egy, az ország szempontjából sokkal fontosabb kérdés az asztalon: a Brüsszel által a napokban is erőltetett kényszerbetelepítés ügye” – mondta. Mindezt mérlegelve a kabinet arra az álláspontra helyezkedett, hogy felelőtlenség lenne népszavazást tartani a témában – közölte.

Rogán Antal úgy fogalmazott, hogy a törvény tavalyi hatálybalépését megelőző, azaz a 2015. március 14-i állapot állhat helyre mind a munkavégzésre, mind a pótlékok szabályozására vonatkozóan. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője közölte, az Országgyűlés akár már kedden – kivételes sürgősséggel – szavazhat a most benyújtott előterjesztésről, így az akár már a hétvégén hatályos lehet.

A miniszter elmondta, a kormánypárti frakcióktól a javaslat támogatását kéri a hétfői frakcióülésen. Megjegyezte: az ellenzéki pártoknál arra kíváncsi, hogy vajon számukra valóban a szabályozás tartalma, a cél elérése a fontosabb, vagy a “politikai balhé”. Ez a következő két nap magatartásából és a szavazatokból egyértelműen kiderül majd – tette hozzá.

Jók az eredmények 

A sajtótájékoztatón részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is, aki arról számolt be, hogyan alakult az elmúlt egy évben a kiskereskedelmi forgalom. Tájékoztatása szerint a forgalom szerkezetében alapvető változás nem volt. Tavaly a kiskereskedelmi forgalom 5,6 százalékkal bővült, vagyis a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény nem okozott visszaesést – mondta, hozzátéve, hogy az üzletek döntő többsége növelte a forgalmát.

A foglalkoztatással kapcsolatos félelmek sem igazolódtak be – folytatta Varga Mihály -, sőt tavaly 1,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelemben foglalkoztatottak létszáma. Megjegyezte, hogy továbbra is vannak betöltetlen álláshelyek az ágazatban. A tárcavezető azt is közölte, hogy a becslések szerint volt átrendeződés a különböző bolttípusoknál, a nagyobb üzletek felől a kisebbek felé tolódott át a kereskedelem szerkezete.

A migrációs kvóta a legfontosabb 

Rogán Antal kérdésre azt mondta, hogy a népszavazás költsége 4-5 milliárd forint lett volna, amihez a politikai vita és a kampány költségei kapcsolódtak volna, így a jogszabály visszavonása jelentős megtakarítást jelent.

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. MTI Fotó: Balogh Zoltán

A tárcavezetőt kérdezték a betelepítési kvótákról is. Mint mondta, azt tapasztalja, hogy az ellenzék nem veszi komolyan a témát, pedig az elmúlt egy év fejleményei világossá tették: Európában ez az egyik legfontosabb kérdés. Ma másfél millió olyan bevándorló van az unió területén, aki illegálisan lépett be a határokon – jegyezte meg.

Az EU-ban folyamatosan politikai napirenden van a szétosztás, s mindkét brüsszeli javaslatból az látszik, hogy a kényszerbetelepítés a végső cél – emelte ki Rogán Antal, aki úgy értékelt: felgyorsultak az ezzel kapcsolatos egyeztetések, s úgy tűnik, a magyar népszavazás előtt szeretnék megfogalmazni az uniós jogszabályt.

Értékelése szerint a népszavazás ebben a kérdésben különösen súlyos és fontossá vált, a kormánynak az a szándéka, hogy ezt a vitát lehetőleg semmi ne zavarja meg. Jelezte, hogy örülne, ha az ellenzék is mellé állna, mert meggyőződése, hogy Brüsszelt akkor lehet megállítani, “ha egyértelműen, erősen és a magyar polgárok túlnyomó többsége nemet mond a kényszerbetelepítésre”.

A törvénymódosítás teljes szövegét ide kattintva olvashatja el.

Pártreakciók

Az ellenzéki pártok a kormány vereségének tartják a vasárnapi boltzár visszavonásáról szóló bejelentést. A szocialisták szerint nagy siker a választóknak a törvény tervezett visszavonása, Tóbiás József pártelnök szerint győztek az emberek, győzött a demokrácia, a társadalmi akarat és az MSZP, a kormány pedig kapitulált. A Demokratikus Koalíció szorgalmazza, hogy az Országgyűlés a lehető leghamarabb szavazzon a javaslatról és az azt követő héten már nyithassanak ki a boltok. Helyesli a vasárnapi boltzár feloldását a liberális párt is, amely szerint a döntés azt jelenti, hogy a kabinet nem mer szembenézni a referendummal. Az Együtt szerint a kormány “berezelt” attól a ténytől, hogy az embereknek nem tetszik a vasárnapi zárva tartás, Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke pedig kezdeményezi a parlamentben, hogy a vasárnapi zárva tartás eltörlése után is maradjon meg a vasárnap dolgozók száz százalékos bérpótléka.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart az Országházban 2016. április 11-én. Győztek az emberek, győzött a demokrácia, a társadalmi akarat és az MSZP, a kormány pedig kapitulált - értékelte az MSZP elnök-frakcióvezetője a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonásáról rendelkező kormánydöntést. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője sajtótájékoztatót tart az Országházban 2016. április 11-én. Győztek az emberek, győzött a demokrácia, a társadalmi akarat és az MSZP, a kormány pedig kapitulált – értékelte az MSZP elnök-frakcióvezetője a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonásáról rendelkező kormánydöntést.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

A Jobbik azt javasolja, hogy senkit ne lehessen vasárnapi munkára kötelezni, azt csak szabad akaratából, korrekt bérpótlékot kialkudva tehesse meg bárki. Apáti István, az ellenzéki párt alelnöke a jogszabály visszavonására irányuló kormányzati kezdeményezés tanulságaként hivatkozott arra, hogy aki erőből politizál, az a közakarattal találja szembe magát. Értékelése szerint már a jogszabály elfogadásakor látszott, hogy megosztó a téma és nem mérték fel a valós társadalmi igényeket. A jobbikos politikus megjegyezte azt is, hogy a javaslat elfogadása esetén 4-5 milliárd forint az államkasszában marad azzal, hogy nem lesz népszavazás.

A Fidesz támogatja, a KDNP nem adja fel

A Fidesz-frakció támogatja a kormány kezdeményezését a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály visszavonására – ismertette a kormánypárti képviselőcsoport álláspontját annak vezetője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Kósa Lajos beszámolt arról is, hogy a Ház kedden kivételes eljárásban szavazhat az előterjesztésről, amely akkor alkalmazható már a következő vasárnap, ha még a héten megjelenik a közlönyben. Kérdésre úgy fogalmazott: nem tartják vereségnek a döntést, bár “az kétségtelen kudarc, hogy ez embereket nem tudtuk meggyőzni egy olyan intézkedés helyességéről, amely meghozta a hozzá fűzött reményeket”.

A Kereszténydemokrata Néppárt frakciója tartózkodni fog a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonásáról tartandó parlamenti szavazáson – mondta Semjén Zsolt hétfői sajtótájékoztatóján. A kisebbik kormánypárt elnöke úgy fogalmazott: nem adják fel a harcot, társadalmi kampányt indítanak, amelynek célja, hogy megszerezzék a társadalmi többséget a szabad vasárnap mellett. Kifejtette: egyeztetést kezdeményeznek többek között a szakszervezetekkel, az érintett cégekkel, társadalmi csoportokkal, és amint a társadalmi többség megvan, lesz szabad vasárnap.

A szakszervezet az egyeztetést hiányolja

A bejelentéssel kapcsolatban az előzetes szakmai egyeztetéseket hiányolja a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. Sáling József elnök szerint a kormány ismét csak politikai megfontolásokat vett figyelembe. A szakszervezeti vezető felhívta a figyelmet arra, hogy a kiskereskedelmi szektor munkaerőhiánnyal küzd, ami a rendelet hatására tovább növekedhet. A vasárnapi nyitva tartás visszavezetését csak tisztességes alkalmazotti létszám illetve a megfelelő pótlékok esetén támogatják az alkalmazottak. Az egyeztetést hiányolja a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke is, Palkovics Imre ugyanakkor úgy vélte: ha a társadalomnak tényleg olyan nagy igénye van a boltok vasárnapi nyitva tartására, akkor a munkavállalók védelmét is helyezzék előtérbe.

VOSZ: jó és érthető lépés

A vállalkozások képviselői jó és érthető lépésnek tartják a jogszabály visszavonását. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára közölte: az új helyzetről egyeztetni kell a szakszervezetekkel, hiszen komoly munkaszervezési kérdések lesznek a vasárnapi nyitva tartás visszaállításával.

OKSZ: ésszerű döntés

Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, MTI fotó

Vámos György az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, MTI fotó

Ésszerű döntésnek nevezte a javaslatot az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György szerint a kabinet tudomásul vette, hogy a vásárlók többsége egy év után sem ért egyet a vasárnapi zárva tartással. A főtitkár – hangsúlyozva, hogy az OKSZ hivatalosan még nem tárgyalt a kérdésről – “sportszerűnek” nevezte, hogy Rogán Antal bejelentése szerint visszaállítják a tavaly március 14-i állapotot mind a munkavégzésre, mind a pótlékok szabályozására vonatkozóan. Eszerint 50 százalék a vasárnapi pótlék, ami azért fontos, mert nem minden vállalkozás tudna 100 százalék bérpótlékot biztosítani, ha ki akar nyitni.