Magyar kutatók Amazónia színpompás madarainak nyomában

Amazónia csodás madarairól mesélnek az arapapagájok földjén járt magyar kutatók. Minden eddiginél messzebb merészkedtek Peru érintetlen Candamo-völgyében, hogy megvizsgálják, az ott élő papagájpopuláció genetikailag mennyiben különbözik az esőerdő más részein élő aráktól.

Deák János papagájbirodalmában összesen csaknem kétszáz papagáj él. A gyémántkoszorús mestertenyésztő az M1 – Kék bolygó című műsorában kifejtette, 1971-ben kezdett el papagájokat tenyészteni, mert megragadta szépségük, színezetük, egzotikus lényük.

De nemcsak nála jutnak főszerephez ezek a pompás tollasok. Oláh György ornitológus, zoológus évek óta kutatja a papagájokat a világ minden táján, a közelmúltban Dél-Amerikában járt.

A műsorban kifejtette, friss kutatásuk célja az volt, hogy bejussanak az úgynevezett Candamo-völgybe, ami nagyon elszigetelődött a környező esőerdőtől. Arra voltak kíváncsiak, hogy az ott élő arapapagáj-populáció genetikailag mennyiben különbözik az esőerdő más részein, illetve a közelben élő aráktól.

A magyar kutató által vezetett expedíció minden eddiginél messzebbre hatolt az Amazonas vízgyűjtőjének egyik utolsó olyan szegletében, amely még teljesen érintetlen. A kutatócsoport tagjainak fantasztikus élményekben volt részük. Az élővilág legszebb arcát tárta fel, az állatok nem ijedtek meg a ritka látogatóktól. Volt olyan expedíciótag, aki jaguárral is találkozott.

Több óriásfát megmásztak és ellenőrizték az odúban talált fiókákat. Oláh György szavai szerint az elmúlt években sokkal több fészekodút talált, idén viszont, valószínűleg az El Niño-hatás következményeként, nagyon megborult a rendszer, ilyenkor az arák úgy döntenek, hogy nem lesz elég élelem a fiókák felneveléséhez, és ezért nem is kezdenek el költeni.

Napjainkban az arák veszélyben vannak. Hozzátette, más környékeken, például Közép-Amerikában – ahol nagymértékű az erdőirtás és ennek következtében a szelektív fakivágás aránya is – ezek a papagájok elveszítik a potenciális fészkelőhelyeket, emiatt nem tudnak szaporodni, vagyis a populáció állománya egyre inkább csökkenni fog.

Arapapagájok a Tambopata-Candamo nemzeti parkban, Peruban. (Fotó: AFP)

Arapapagájok a Tambopata-Candamo nemzeti parkban, Peruban. (Fotó: AFP)

A Candamo-völgy arái egyelőre jól vannak, de a vidék jövőjét veszély fenyegeti, az olajtársaságok meg akarják kaparintani a területet. Éppen ezért minden eddiginél fontosabb, hogy a völgy élővilágának felmérése megkezdődött.

Az expedíció során gyűjtött genetikai minták kiértékelése körülbelül egy évig tart. Az eredményekből egyebek mellett az állatok szokásaira, egyedszámára és területhasználatára vonatkozó információkhoz juthatnak a kutatók.