Visszakapták az 5 percet a fővárosban parkolók

Visszakerült a budapesti parkolási rendeletbe a korábban törölt ötperces türelmi idő. A Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében az autósoknak ismét lesz 5 percük a leparkolás után, hogy jegyet vásároljanak. A módosítást fél éven belül felülvizsgálják majd.

A parkolási rendelet módosítása a várakozási díj utólagos igazolásával kapcsolatos pontosítást tartalmaz, amely szerint a gépkocsijával parkoló mentesül a törvényben meghatározott egyórai várakozási díj és pótdíj megfizetése alól, ha az ellenőrzés időpontja és a parkolójegy , vagy a mobiltelefonos parkolási díjfizetés érvényességének kezdő időpontja között nem telt el öt percnél hosszabb idő és a várakozási díjfizetést a parkolás-üzemeltető ügyfélszolgálati irodáján utólag igazolja – olvasható az elfogadott előterjesztésben.

A rendelet módosítását a hatálybalépését követő fél éven belül – a fővárosi parkolás-üzemeltetők bevonásával, azok tapasztalatai alapján – felülvizsgálják és arról ismét tárgyal majd a Fővárosi Közgyűlés.

A türelmi idő eltörlésére vonatkozó módosítás áprilisban lépett volna hatályba.

Az előterjesztést 22 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés.