Szalima, Frangipáni, Zidane – Tudja, melyik név a kakukktojás?

Az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt az igény, hogy minél ritkább nevet viseljen a gyerek, minél jobban megkülönböztesse a keresztneve másoktól – mondta Raátz Judit, az MTA tudományos munkatársa.

A hetvenes évek végig körülbelül ugyanazon a nagyjából húsz néven osztozott az emberek fele, de elindult egy társadalmi igény az „egyedítés” irányába -  mondta Raátz Judit.

A névkincs hónapról hónapra bővül. Ha valaki olyan nevet szeretne adni a gyerekének, ami nem szerepel a jelenleg hatályos utónevek listáján, annak be kell adni egy kérelmet a Bevándorlási Hivatal Anyakönyvi Osztályára, ahonnan a kérelmet elküldik  a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetéhez, itt az Utónévbizottság megvizsgálja a nevet, és javasolja, vagy nem bejegyzésre.

Az MTA dönt

A szakemberek a beérkező több száz kérelem közül, azok körülbelül egy negyedét  javasolják anyakönyvezésre. Az utónévválasztással kapcsolatban létezik három irányadó jogszabály, ami azt is meghatározza, hogy milyen szempontok alapján dönt a Nyelvtudományi Intézet. Ezek közt vannak olyan kritériumok, mint hogy hazánkban legfeljebb két keresztnév adható, nem kaphat uniszex nevet a gyerek, illetve a magyar helyesírás szabályai alapján kell anyakönyvezni a nevet. Ezeket a szabályokat kiegészíti még 14 alapelv, amely alapja a döntésnek.

Magyarországon egyelőre nincs jogszabály a gyerek védelmére névadás szempontjából, míg sok más európai országban az anyakönyvvezető megtagadhatja a név bejegyzését, ha az a gyerekre nézve hátrányos.

Amik nem mentek át a rostán

Nem engedélyezte az anyakönyvezését a Nyelvtudományi Intézet a Crystal, a Zidane, a Vadas, a Pistike, a Méz, a Szivárvány vagy a Süni neveknek.

Anna örök

A lányoknál még mindig a legnépszerűbb név a Hanna, az Anna és a Jázmin, míg a fiúknál a Bence, Máté, Levente, de az első tízben szerepelt még 2014-ben: Lili, Zsófia, Emma, Luca, Boglárka, Zoé és Nóra. A fiúk közt pedig nagyon népszerű volt: Ádám, Dávid, Dániel, Marcell, Balázs, Milán, Dominik. A hagyományos neveket, mint Erzsébet, Mária, Márta vagy Katalin nagyon ritkán adják csak a szülők, de a fiúknál azért még megfigyelhető, hogy az apa nevét viszi tovább a gyerek.

Több ezer névből lehet választani

Hazánkban mintegy 1626 férfi és 2152 női név közül választhatnak a szülők a gyereküknek. Az egyik legrégebbi kiadvány, ami a választható nevek listáját tartalmazta az 1971-ben megjelent Ladó-féle Magyar utónévkönyv. Majd 1993-ban a Belügyminisztérium kiadott egy 10 ezer nevet tartalmazó névjegyzéket, szinte mindenféle nevet lehetett adni, de ez némi káoszt okozott, hiszen korábban a Ladó-féle kiadványban csupán 1827 név szerepelt. Néhány évvel később megjelent az Új magyar utónévkönyv, amiben 2600 név szerepelt.

Fotó: Twitter

Fotó: Twitter

A legújabb lehetőségek

Az idén olyan neveket is adhatnak a szülők a lányoknak, mint Szalima, Annadóra, Sifra, Cilka, Csente, Szamóca, Szeder, Veselke vagy Frangipáni. A kisfiúkat pedig keresztelhetik Azimnak, Maliknak, Simónak vagy Mizsének.

Ezt gondolja át a döntés előtt

Nagyon sok szülő azért választ külföldön is jól csengő nevet a gyermekének, mert ott képzeli el a jövőjét, míg más éppen ellenkezőleg, kimondottan régi, magyar nevet ad csemetéjének. Az sem ritka, hogy valaki egy általa nagyra becsült híresség, énekes, sportoló vagy színész után szeretné elnevezni a gyerekét.

Geist Klára pszichológus nem gondolja, hogy a nevünk befolyásolná a sorsunkat, még ha a névmágia ezt is sugallja. Sokkal inkább a környezet, amibe a gyermek beleszületik, hat áttételesen. A névadás inkább a születendő gyermek családjáról árulkodik, és ez határozza meg aztán a neveltetését, aminek valóban jelentősége van. Ha a szülő vagy a nagyszülő nevét kapja a gyerek, akkor valószínűleg a későbbiekben is a hagyományok hatnak erősen. Sokszor pedig azért adnak nagyon extrém nevet a gyereknek, mert szeretnék felruházni a névvel járó különlegességet sugárzó identitástudattal – magyarázta a hirado.hu-nak a pszichológus.

Mindenesetre szem előtt kellene tartani, hogy a keresztnév majd felnőttként is, akár híres emberként is viselhető legyen. Érdemes kerülni a hangtorlódásokat, illetve hogy a vezetéknév végén lévő hang és a keresztnév első hangja azonos legyen. Szebben cseng, ha legfeljebb csak az egyik név hosszú. A legfőbb szempontok egyik pedig talán az, hogy ne keltsen vicces hatást a két név együtt.