Havi több tízezer forintot jelenthet, ha utólag él ezekkel a kedvezményekkel

Nem késett le semmiről, aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, milyen kedvezmények csökkentik személyi jövedelemadóját, illetve adóalapját, ezt ugyanis pótolni lehet az szja-bevallásban, így igénybe lehet venni a nem érvényesített adókedvezményt - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A legtöbben az első házasok kedvezményét, a családi kedvezményt és a súlyos fogyatékosság kedvezményét érvényesítik a bevallásban.

Az adóhatóság közleményében ismerteti: az első házasok kedvezménye azoknak a pároknak jár, akiknek legalább az egyik tagja először kötött házasságot 2014. december 31-e után. Mértéke – legfeljebb 24 hónapig – az adóalapra vetítve 31 250 forint, házaspáronként havi ötezer forint. A házastársak megoszthatják a kedvezményt vagy meghatározhatják, melyikük veszi igénybe. A kedvezmény abban a hónapban már nem jár, amikor a szülők magzatra vagy gyermekre tekintettel először érvényesíthetnek családi kedvezményt. A házasságkötés előtt családi kedvezményre jogosító gyermek, magzat az első házasok kedvezményét nem befolyásolja.

A családi kedvezményt főszabály szerint azok érvényesíthetik, akik családi pótlékra jogosultak. Várandóság címén a kedvezményt a fogantatástól számított 91. naptól a megszületésig lehet igénybe venni. Összege egy, illetve két eltartott esetén havi 10 ezer forint, míg három és több eltartottnál 33 ezer forint eltartottanként. A kedvezmény az adóalapot csökkenti. Ha a keretet nem lehet teljes egészében családi kedvezményként igénybe venni, családi járulékkedvezményként érvényesíthető. A családi kedvezményt is meg lehet osztani. Ha valakinek a családjában év közben változás volt – például a gyermek sikeres érettségit tett, a szülők elváltak vagy született egy gyermek -, és ezt nem jelezte a munkáltatójának, az szja bevallásban kell figyelembe vennie. Ha ugyanis valaki év közben jogosulatlanul vette igénybe a családi kedvezményt vagy annak egy részét, a többletet vissza kell fizetnie – figyelmeztet az adóhatóság.

Azoknak, akik rokkantsági járadékban, illetve fogyatékossági támogatásban részesülnek, és akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít, 2015-re 5250 forint személyi kedvezmény jár az adóból. A kedvezmény azokra a hónapokra érvényes, amikor az adózó súlyos fogyatékossága legalább 1 napig fennállt. A kedvezmény érvényesítéséhez szükséges orvosi igazolást nem kell csatolni a bevalláshoz, csak meg kell őrizni az elévülésig.

A NAV felhívja a figyelmet arra is, hogy utoljára a 2015-ös adóévben érvényesíthető a lakáscélú hitel, a felsőoktatási tandíj és a felnőttképzési díj halasztott kedvezménye.