Megvan, mitől nőtt ezerszeresére a sugárzás Helsinkiben

A cézium-137-es izotóp normális sugárzási értékének ezerszeresét mérték Helsinki felett március 3-án és 4-én, aminek forrása egy sérült tároló kapszula volt - közölte csütörtökön a finn Sugárzásvédelmi és Nukleáris Biztonsági Központ (STUK).

A céziumsugárzás forrását a STUK a Suomen Nukkliditekniikka nevű atomipari vállalattal közösen azonosította, amelynek helyiségeiben a sugárzó anyagot tartalmazó kapszulát tárolták. A helyiségeket azonnal lepecsételték.



A finn hatóság szerint az ilyen jellegű sugárzó anyagokat rendszerint biztonságosan tárolják, és azok védve vannak, "ugyanakkor ebben az esetben ismeretlen okokból a tartály megsérült".

A vállalathoz a cézium-137-es izotóp kapszulája egy finn papírgyártó cégtől jutott. Jelenleg ennek a Kaipola nevű településen lévő cégnek a helyiségeit is vizsgálják rendellenes sugárzási értékek után kutatva, ugyanakkor az első vizsgálatok eddig nem mutattak ki ilyet. Mind a STUK, mind a Suomen Nukkliditekniikka helyiségeiben jelenleg tisztítási munkálatok zajlanak.

A STUK korábbi közleménye szerint 4000 mikrobecquerelnek megfelelő sugárzást mértek légköbméterenként a finn fővárosban. Ez az érték ugyan a megszokottnál ezerszer magasabb, de milliószor kisebb annál, ami szükségessé tenné a lakosság számára a közvetlen védelmi intézkedéseket.

"Valószínűleg utoljára az 1986-os csernobili katasztrófa idején mértek ilyen magas értékeket. Még a 2011-es fukusimai katasztrófa idején is tízszer kisebbek voltak ezek az értékek" - mondta Tarja Ikaheimonen, a STUK egyik vezető illetékese.