A műsor után kapták vissza pénzüket a becsapott nyugdíjasok

Egyre több olyan idős keresi meg a Kosár című műsor stábját, aki állítja, vannak olyan egészségfelmérések, melyek után - ahogy ők fogalmaznak - már-már kényszerítik őket, hogy csillagászati árakon különböző termékeket vásároljanak. A Kosár-riportokban bemutatott, hatalmas összegeket kifizető nyugdíjasok között azonban van néhány szerencsés is. Ugyanis miután bemutatták átverésük történetét, visszakapták a pénzüket.

Kubiczkiné S. Juliannát néhány hónapja mutatták be a Kosár című műsorban. Elmesélte, hogy egy egészségfelmérést szervező cég hogyan próbálta átverni. Ennek hatására nemrég visszakapta a pénzét.

A 70 éves asszony néhány hónappal ezelőtt arról számolt be, hogy egy rövid előadás után személyes konzultációra hívták. Az ott elvégzett vizsgálat abból állt, hogy egy fémszerű rudat kellett megfognia.

Azt mondták neki, ki fogják értékelni a vizsgálatot, de ilyen nem történt. A nő hozzátette: az eredmény az lett, hogy neki víztisztítóra van szüksége.

Az idős asszony azt állította, ő jelezte, hogy nem szeretné a terméket, de kikényszerítették az aláírását, és elkísérték a bankautomatához is, ahol 132 ezer forintot vetettek le vele.

Ismétlődő történetek

Hasonló történetet mesélt néhány hónapja a 83 éves Bányavölgyi Istvánné Ilona is, akit ugyanez a cég vett rá, hogy a csontritkulását víztisztítóval gyógyítsa. Az idős asszonnyal 240 ezer forint kölcsönt is felvetettek, hogy megvegye a gépet. Ilona azt mondta, ő nem kérte az eszközt, de végül mindenféle papírokat írattak  alá vele, és leszállították neki a gépet.

Nyugdíjából nem tudta fizetni a törlesztő részleteket, és már a végrehajtó előtt volt az ügye. Aztán váratlanul fordult a kocka. A Kosár egy ismeretlen nézője az Ilonával készült riport után felkereste az idős asszonyt, és kifizette a tartozását.

Szinte éppen ilyen szerződése volt ugyanezzel a céggel egy harmadik riportalanynak, Kováts Verának is. Neki egy mágneses nyaki gyűrűt adtak el, az árat 370 ezer forintban állapították meg.

A nő hiába próbálta visszakapni a befizetett előleget, nem álltak vele szóba.

Miután azonban a Kosár stábja is megkereste a céget, meggondolták magukat, és fizettek. Ugyanez történt a cikkünk elején említett Juliannával is, aki 1,5 évig próbálta visszaszerezni 132 ezer forintját. A riport után ugyanis Juliannánál is jelentkezett a cég, hogy visszafizeti a befizetett pénzt, amelyért egyébként az asszony soha nem kapta meg a víztisztítót.

A nő azóta, ha egészségfelmérésre hívják, azonnal leteszi a telefont.