Lassul az okostelefon világpiaci növekedése

Az okostelefonok világpiaci értékesítésének lassulására számít az idén és a következő években is az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató intézet, amelynek negyedéves rendszeres piaci felmérése szerint a tavalyi volt a kétszámjegyű növekedés utolsó éve az okostelefonok világpiacán.

Tavaly 1,44 milliárd okostelefont értékesítettek világszerte, 10,4 százalékkal többet, mint 2014-ben. A 2016-os értékesítés az IDC szerint ennél 5,7 százalékkal lesz magasabb, a piackutató intézet 1,52 milliárd készülék értékesítésével számol. Az IDC előrejelzése szerint a piaci növekedés az elkövetkező években is folytatódik, de csak egyszámjegyű százalékos mértékben, és 2020-ra eléri az éves 1,92 milliárdos volument.

A készülékek átlagos eladási ára (ASP) eközben folyamatosan csökken, a 2015-ös 295 dollár után 2020-ban várhatóan 237 dollár lesz. Az okostelefon értékesítéseken belül folyamatosan növekszik a nagyméretű “phablet” készülékek részaránya.

A 2015-ös forgalomnak mintegy 20 százalékát adták a nagy monitor átmérőjű okostelefon készülékek, ami az IDC előrejelzése szerint 2020-ra 32 százalékra emelkedik. Az Android készülékeknél a nagyméretű készülékek részarányának növekedése megegyezik majd a piaci átlaggal, az Apple készülékeknél pedig a 2015-ös 26 százalékról 2020-ra 31 százalékra emelkedik a részarány.

Android készülékekből tavaly 1,17 milliárdot értékesítettek, ami az idén 1,25 milliárdra, 2020-ra pedig 1,62 milliárdra emelkedik. Az Android készülékek piaci részesedése az idei 82,6 százalékról az évtized végére 84,6 százalékra duzzad.

Az iOS készülékek értékesítése tavaly 20,2 százalékkal 231,5 millióra emelkedett, a készülékek eladási ára pedig a 2014-es 663 dollár után 2015-ben 713 dollár volt. Az idén az Apple okostelefonok értékesítése kissé csökken a tavalyihoz képest, az IDC által prognosztizált 231,2 milliós értékesítés 15,2 százalékos piaci részesedésnek felel majd meg. Az iOS részesedése az okostelefon piacon 269 millió készülék eladásával 14,0 százalékra csökken 2020-ra.

A Windows operációs rendszeren futó okostelefonok értékesítése tavaly 18 százalékkal csökkent a 2014-eshez képest. Az eladott készülékek 95 százaléka Microsoft (Nokia) márka volt. Az idén az IDC számításai szerint a tavalyinál 18,5 százalékkal kevesebb, 23,8 millió Windows okostelefont értékesítenek, ami 1,6 százalékos piaci részesedésnek felel majd meg. A 2020-ra prognosztizált 17,8 milliós értékesítéssel pedig a piaci részesedés 0,9 százalékra csökken.