170 embert elküld a nagykanizsai gépgyártó

Csoportos létszámleépítés keretében mintegy 170 dolgozójától megválik a nagykanizsai OT Industries-DKG Gépgyártó Zrt. az orosz piaci megrendelések visszaesése miatt - közölte csütörtökön a Zalai Hírlap online kiadása. Battai Eszter, az OT Industries kommunikációs szakértője a lapot arról tájékoztatta, hogy az olaj- és gázipari berendezések gyártására szakosodott nagykanizsai gyár az elmúlt egy évben nehéz helyzetbe került.

A tartósan alacsony olajár a legnagyobb megrendelőnek számító orosz piacon is visszafogta a beruházási kedvet, ez pedig a megrendelések visszaesését és jelentős veszteséget eredményezett.

A cégcsoport annak érdekében, hogy meg tudja őrizni a nagykanizsai üzem gyártási képességét és a több évtizedes szakmai tapasztalatot, valamint ne kelljen bezárnia a gyárat, márciusban körülbelül 170 dolgozótól válik meg csoportos létszámleépítés keretében. Ennek részleteiről március 7-től egyeztet a menedzsment és az üzemi tanács.

Az MTI korábbi közlései szerint a 2010-ben még 630 dolgozót foglalkoztató nagykanizsai gyár akkor 8,2 milliárd forintos árbevétel mellett egymilliárd forintot meghaladó adózott eredményt ért el.

A legutóbbi, nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a több mint 2,3 milliárd forintos jegyzett tőkéjű társaság, amely 1994-től 2014-ig DKG-EAST Olaj- és Gázipari Berendezéseket Gyártó Zrt. néven működött, 2014. december 31-én 351 alkalmazottat foglalkoztatott. A 2014-es mérlegadatok szerint az évet 6,4 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 137 millió forint mérleg szerinti nyereséggel zárta.