Lezajlott a "Nem leszek suliban" akció

Balog Zoltán, a szaktárca vezetője az M1 aktuális csatornának azt mondta, a kezdeményezés nem szolgálja a köznevelési rendszer megújulását. A PSZ és a PDSZ hivatalosan nem támogatta az akciót, de az M1 Híradójának kamerái előtt megszólaló vezetőik személyesen támogatták az akciót. Becslések szerint több tízezer gyerek is hiányozhatott.

Az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradója azt közölte, hogy becslések szerint mintegy 50 ezer gyerek nem ment iskolába hétfőn a szülők egy csoportja által kezdeményezett akció miatt.

Az M1-en felidézték: a Facebookon meghirdetett akcióval a közoktatásban kialakult helyzetre akarták felhívni a figyelmet.

A kezdeményezés Facebook-oldalán olvasható bejegyzések közül idéztek olyat, amely szerint valaki azért nem vitte iskolába a gyerekeit, mert szerinte nem arra van szüksége a gyerekeknek, ami ma a közoktatásban folyik. Mások ugyanakkor kifogásolták, hogy a szülők miért “gyerekeikkel sztrájkolnak”.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a csatornának nyilatkozva helytelennek nevezte, hogy a politikát belekeverik az iskolába járó diákok életébe. Hozzátette: az nem szolgálja a köznevelési rendszer megújulását, ha távol maradnak az iskolától.

PSZ, PDSZ: hivatalosan nem, de…

A kezdeményezésről az M1 megkérdezte a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét is.

Galló Istvánné, a PSZ vezetője általánosságban beszélt arról, hogy támogatják azokat a törvényes keretek közötti civil megmozdulásokat, amelyek a köznevelési rendszer jelenlegi állapota elleni tiltakozást fejezi ki, de konkrétan a “Nem leszek suliban” kezdeményezésről nem foglalt állást.

Hasonlóan nem adott ki hivatalos állásfoglalást a PDSZ sem, de Mendrey László az M1-nek azt mondta: személy szerint egyetért az akcióval.

KMCSSZ: javítani kell a helyzeten, de nem így

Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének vezetője megosztónak nevezte az akciót, amely arról szól, hogy az egyik gyerek megy iskolába, a másik nem. Hozzátette: az oktatás valóban jobbításra szorul, de arról a szakembereknek kell dönteniük.

Ellenkezdeményezés is volt

Az M1 Híradójában azt is elmondták, hogy a Facebookon egy ellentábor is alakult “Suliban leszek” címmel.

Ennek kezdeményezői azt írták: “Mi nem csatlakozunk az ellenzék által keltett hisztériához. A mi gyerekeink iskolában lesznek!” Kifelé a politikával az iskolából!”.