Levágott gyerekfejjel a kezében üvöltözött egy nő a metróban

A nő a négyéves gyerek dadája volt, azt kiabálta a moszkvai metróban hogy "Allah Akbar" (Isten a legnagyobb).

Levágott gyerekfejjel a kezében üvöltözött egy nő a moszkvai metró egyik állomásának lejárata mellett hétfő délelőtt.

Az Oktyabrszkoje polje metróállomást lezárták a hatóságok, miután egy nő a véres fejjel a kezében azt kezdte üvöltözni a megálló lejárója mellett, hogy "Allahu Akbar" (Isten a legnagyobb) - tudatta az RBK orosz internetes lap tudósítója. Más források szerint azzal is fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát.

Korábban egy, a metróállomáshoz közeli lakásban tűz ütött ki. A tűz eloltása után egy 3-4 év körüli gyermek fej nélküli holttestére bukkantak a hatóságok. A jelek szerint a gyermeket különös kegyetlenséggel ölték meg.

Az üvöltöző nőt őrizetbe vették. Kiderült róla, hogy 39 éves, közép-ázsiai és az áldozat dadája. A világhálón közzétett felvételeken egy teljesen feketébe öltözött nő látható.

Sajtójelentések szerint a nő üzbegisztáni, a tettét pedig azzal indokolta, hogy megcsalta a férje. Az erről beszámoló Lifenews.ru orosz internetes portál szerint a nő nem magyarázta meg, hogy ehhez mi köze van a családnak, amely őt a gyerek mellé felfogadta.



Értesülések szerint a nő megvárta, amíg négyéves áldozatának szülei elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást.

A nyomozóhatóságok kezdeményezik a dada letartóztatását. A rendvédelmi hatóságok egy szóvivője közölte, a nő állapota arra utal, hogy nem beszámítható, és elképzelhető, hogy valamilyen narkotikum hatása alatt van.

A hatóságok az incidenst követően lezárták a metróállomást, és robbanószerkezetet kerestek, de ilyet nem találtak.