A Fidesz pénzügyi feltárást vár Salgótarján új polgármesterétől

A Fidesz gratulált Fekete Zsoltnak, a szocialista polgármesterjelöltnek vasárnapi győzelméhez, ugyanakkor közölte, elvárják tőle, hogy hivatalba lépését követően haladéktalanul tárja fel, mennyit romlott Salgótarján pénzügyi helyzete a szocialista városvezetés eredményeként.

A kormánypárt az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében emlékeztet, Salgótarján, ahogy 2014-ben, most is szocialista polgármestert választott.



A Fidesz hangsúlyozta, Fekete Zsolttól elvárja, hogy vizsgálja ki, mennyi pénz tűnt el az elmúlt másfél évben, mennyi a város valós hiánya, kik és milyen módon vettek részt a "források eltüntetésében", továbbá az új költségvetésben tisztázza, miként tudja idén biztosítani a város működését és fejlesztését.