Csökkenhet a rezsi, ha időben készülünk rá

Sokat spórolhatnak a lakóközösségek, ha már most felkészülnek az új épületenergetikai követelményekre: 2018. január 1-jétől ugyanis újabb szigorítás vár a felújítási munkálatokba kezdő társasházakra.

A különböző épületelemek hőátbocsátási tényezőjére vonatkozó új, szigorúbb követelmények jelenleg még csak az uniós, illetve a központi költségvetési forrásokból finanszírozott felújításokra vonatkoznak, ám két év múlva már minden társasházi felújítás esetében az új előírásoknak kell megfelelni.

MTI Fotó: Ujvári Sándor



A különböző épületelemek hőátbocsátási tényezőire vonatkozó szabályokat egyrészről 2017. december 31-ig az uniós és az állami forrásból történő felújításokra, míg 2018. január elsejétől valamennyi újabb épületenergetikai felújításokra kell alkalmazni - fejtette ki Izsáki Orsolya társasházi jogász a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Csökkenteni kell a hőátbocsátási tényezőt

Kistelegdi István, a Pécsi Tudomány Egyetem műszaki és informatikai karának kutatója a műsorban ugyanakkor azt is elmondta: 2021. január 1-től a nulla energiamérleggel rendelkező épületszintet kell elérni minden új épület, majd a már meglévő épületek esetében.

Aláhúzta, hogy ez nem azt jelenti, hogy az épületnek nulla energiaigényűnek kell lennie, hiszen ilyen épület nincs; a nulla energia mérleggel rendelkező szint azt mutatja meg, mennyit fogyaszt és mennyit termel az adott épület. Jelenleg a szabályozás a lakóépületek esetében 100 kwh/négyzetméter/év primérenergia fogyasztást határoz meg.



Az épületenergia esetében nem csupán a hőveszteség a kérdés, hanem például a légtömörség, az üvegezési arány, a gépészeti rendszer, hogy milyen a szabályozása, milyen használók viselkedése, milyen a hőtároló tömeg. Ez jellemző a kisebb családi házakra is – fűzte hozzá.

Bék Ágnes, a Társasházkezelők Egyesületének elnöke szerint jók az előtakarékossági konstrukciók, ahol az állam is hozzájárul a spóroláshoz, de egyszerűbb havonta egy többletköltséget befizetni, felkészülve az új szabályozásra.

Rezsicsökkentést eredményez

Izsáki Orsolya társasházi jogász úgy fogalmazott: miután ez az intézkedés rezsicsökkentést fog jelenteni 2020-ban, amikor a felújítási munkák elvégzésre kerülnek, hiszen költségmegtakarítást jelent. Ha hosszú távon gondolkozunk, akkor az ingatlanok esetében a nulla energiaigény kritérium megfelelőséggel együtt ráadásul értéknövekedést is jelenthet - tette hozzá.

A tulajdonos közösségeknek el kell dönteni, hogy megtakarít a cél érdekében, és ennek megfelelően a kintlévőségeket megpróbálja rövid kézzel tartani és úgy behajtani, hogy az első hónapokban a legfontosabb lépéseket – így például fizetési felszólítás, fizetési meghagyás - kezdeményezi.

Ha pályázati pénzt vesz igénybe a társasház, akkor igazolni kell, hogy nincs 60 napnál nincs régebbi tartozása a közszolgáltatók felé – fűzte hozzá.

Elmondta azt is, hogy a tulajdonost köti az alapító okirat és a szervezeti és működési szabályzat, ha ebben nem kíván részt venni, akkor a társasháznak alkalmaznia kell azokat a jogi lehetőségeket, ami közös költségés egyéb kötelezettség behajtása érdekében indíthat.

Lehetséges, hogy a tulajdonosok esetleg nem tudják a a költségeket kigazdálkodni: a szakember szerint nagyon fontos, hogy a lakóközösségek megismerjék a lehetőségeiket, elsősorban például a közgyűléseken.

A nemzeti eszközkezelő jelentős ingatlanfelvásárlással tud segíteni, ezentúl családi csődvédelem hatékony lehet, és önkormányzathoz lehet fordulni támogatást kérni – tette hozzá Izsáki Orsolya.