Felmentették a szomszédait cserben hagyó nőt

Bűncselekmény hiányában felmentette a Miskolci Törvényszék kedden azt az asszonyt, akit három ember halálát okozó közveszélyokozással vádoltak a miskolci paneltűz miatt.

Miskolc avasi lakótelepén, a Középszer utca egyik társasházának hatodik emeleti lakásában csaptak fel a lángok 2009. augusztus 15-én este.

A tűz átterjedt a hetedik emeletre, ahol egy család három tagja, a 39 éves anya, 16 éves lánya és 13 éves fia volt otthon. Az anya és a fiú a helyszínen, a lány négy nappal később a kórházban meghalt.

Azt az asszonyt, akinek lakásában felcsaptak a lángok, közveszély okozásával és segítségnyújtás elmulasztásával vádolták meg.

Az ügyészség szerint ugyanis azzal, hogy elmenekült és a lakásajtót nyitva hagyta, a tűz levegőt kapott, kicsapott a nyitott ablakon, megnyújtotta az épület külső hőszigetelését és a hetedik emeleti loggiát.

Miskolc, 2009. augusztus 26. Emberek érkeznek a miskolci paneltűz áldozatainak temetésére a szirmai temetőbe. Miskolcon, az Avas-déli városrész egyik tízemeletes épületében augusztus 15-én késő este ütött ki a tűz. Egy 39 éves nő és 13 éves fia füst-, illetve szénmonoxid mérgezésben a helyszínen, a család 16 éves lánya pedig három nappal később a kórházban halt meg. MTI Fotó: Vajda János

Emberek érkeznek a miskolci paneltűz áldozatainak temetésére a szirmai temetőbe. Miskolcon, az Avas-déli városrész egyik tízemeletes épületében augusztus 15-én késő este ütött ki a tűz. Egy 39 éves nő és 13 éves fia füst-, illetve szénmonoxid mérgezésben a helyszínen, a család 16 éves lánya pedig három nappal később a kórházban halt meg.
MTI Fotó: Vajda János



A másodfok ezzel megváltoztatta a Miskolci Járásbíróság 2014 szeptemberében hozott elsőfokú határozatát, amelyben az asszonyt négy év börtönre ítélték.

A törvényszék szerint ugyanis nem állapítható meg, hogy a tüzet a nő okozta volna vagy bármely cselekedete közveszély okozásának minősülne.

Bűnösnek találta ugyanakkor segítségnyújtás elmulasztása vétségében, mert a szomszédokat nem értesítette a tűzről, nem kiabált, a tűzoltókat nem értesítette, hanem lifttel lement a földszintre.

Az asszony esetében az ítélet fellebbezések miatt nem jogerős, az ügy harmadfokon az ítélőtáblán folytatódik.

Az épület szigetelését végző vádlottakkal kapcsolatos elsőfokú felmentő ítéletet a törvényszék helybenhagyta, így az jogerőssé vált.

Ellenük foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés volt a vád.



Az ügyészség szerint ugyanis 2007-ben nem megfelelően ragasztották fel a szigetelő polisztirollapokat, és ezzel hozzájárultak a loggia meggyulladásához.