Csapnivaló volt Adele fellépése - ezt ő sem engedheti meg magának

Rajongói felháborodtak, egy ilyen kaliberű eseményen ez nem történhetett volna meg.

Döbbenetesen rossz volt Adele előadása az idei Grammy-n, azonban erről nem a díva tehet. A hangmérnökök valamit nagyon komolyan elszúrtak, a hangosítás csapnivaló volt - vélekedtek a nézők.



Az énekesnő az All I Ask című dalát adta elő 25 című albumáról, azonban a hang egyszer csak elhalkult, majd néhány pillanat múlva fülsüketítően felhangosodott. Adele igyekezett úgy tenni, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna ilyen hangzási problémák mellett énekelni, azonban így is érezni lehetett, hogy megingott az egész koncepció. A zongorakísérettel előadott balladában még a baki ellenére is tudott brillírozni a tehetség, de a rajongók kifejezetten elégedetlenek voltak.

Adele a Grammy vörös szőnyegén. Fotó: MTI/EPA

Adele a Grammy vörös szőnyegén. Fotó: MTI/EPA



Az énekesnő később Twitterén magyarázta el, hogy a zongoramikrofon sajnos beesett a húrok közé, ezért is tűnhetett úgy, hogy a hang félrecsúszott.