Nógrádi: végveszélynek teszi ki magát Európa

Jelenleg ott tartunk, hogy Törökország megzsarolta Európát – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 műsorában.

Hozzátette: nagyon keményen tárgyaltak az odautazó Angela Merkel német kancellárral. Követelik, hogy adjanak vízummentességet a 85 millió töröknek, drasztikusan emeljék meg a 3 milliárd eurós támogatást, és Törökországot vegyék fel az Európai Unióba. Ha nem, akkor nem állítják meg a migránsáradatot.

A török politika jelenleg nagyon keményen Európa-ellenes, és ha figyelembe vesszük, hogy azonosa katonai rendszerben (NATO) vagyunk, akkor az embernek nagyon furcsa képzetei támadnak – fogalmazott Nógrádi György.

Merkel azt szeretné, hogy repülővel hozzák be a migránsokat Európába, és osszák szét. Ezt önkéntes alapon tennék, csakhogy a közösség 28 tagállamából 20 már „kerek perec” kinyilvánította, hogy nem vesz át senkit.

A többi közt Franciaország is közölte, hogy megtelt, és a skandináv országokból is utasítják ki a menedékkérőket. A merkeli koncepció lényege, hogy kiutasítom a tavaly beérkezett menekültek kétharmadát, ez azonban végrehajthatatlan. A valóságban ugyanis ezeknek az embereknek a 90 százaléka felszívódik a feketegazdaságba – magyarázta.

Merkel az Európai Unióban kisebbségben van. Ráadásul a német összlakosság 81 százaléka van ellene, amire a német történelemben nem volt példa. Ma nincs alternatívája a kancellárnak, ráadásul a törvények szerint csak úgy buktatható meg – tanulva a weimari köztársaságból –, ha azonnal megválasztják az utódját. Jelenleg csak az lehet kancellár, akit a szocdemek megszavaznak, ugyanis a CDU/CSU-nak nincs többsége.

A háttérben azonban megkezdődtek a tárgyalások, Merkelen pedig látszik, hogy kimerült – érvelt a szakértő.



Migránsügyben rövid időn – néhány éven – belül lesz megoldás, különben Európának vége – szögezte le.

Jelenleg ott tartunk, a törökök csak akkor hajlandóak megállítani a migránsokat, ha teljesítjük a kívánságaikat, ez azonban lehetetlen. A görögök közlik, hogy csak tűzparanccsal lehetne a menekülteket megállítani, ez hazugság. A valóság az, hogy mi Görögország északi határán akarjuk megállítani a migránsokat. Ha nem tudjuk ezt megtenni, jövőre sokkal több és szegényebb ember jön be, mint idén, Európa pedig kiteszi magát a végveszélynek – mondta Nógrádi György.