Már az átváltással is átverhetik online vásárlásnál

Egyre többen vásárolnak interneten külföldről is repülőjegyet. Egyes cégek azonban trükközenk az átváltási árfolyamokkal – a vásárlók kárára. A GVH nemrég ötven millió forintra bírságolt egy légitársaságot.

Az M1 Kosár című magazinműsorában megszólalt vásárló tavaly év végén Manchesterbe vett online repülőjegyeket egy diszkont légitársaság honlapján. Juhász Bálint elmesélte, hogy már vásárlás közben is emelkedett a jegy ára.

7 ezer forinttal többet vontak le a bankszámláról

A weboldalon feltünetett kifizetett összeghez képest – ami 85.549.- forint volt – majdnem nyolcezer forinttal többet vontak le a bankszámlájáról. Vagyis több, mint hétezer forinttal többet számlázott a légitársaság a repülőjegyekért.

Elérhetetlen a légitársaság

Az M1 stábja megkereste az érintett légitársaságot, akik telefonon elérhetetlenek voltak, a több nyelven elküldött e-mailjekre pedig nem válaszoltak. Kiderült azonban, hogy nem Juhász Bálint az egyetlen, akinek többet vontak le a számlájáról, mint arra számított.

Több panasz is érkezett

Basa Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője a műsorban elmondta, hogy több panasz érkezett azzal kapcsolatban, hogy a légitársaság a valutaátváltási rendszeréről hiányos illetve megtévesztő tájékoztatást adott.

A járatinformációkat jelző táblákat nézi két utas a frankfurti repülőtéren, miután február 27-én reggel óta sztrájkol a repülőgépeket a földön kalauzoló személyzet, mert nem vezettek eredményre a bértárgyalások a reptéri vezetéssel. A munkabeszüntetés miatt számos járatot töröltek. (MTI/EPA/Boris Rössler)

Illusztráció. (MTI/EPA/Boris Rössler)



A hivatal megállapította, hogy a légitársaság nem a szokásos banki valutaváltó kulcsot alkalmazta, hanem a sajátját, egy utasoknak kedvezőtlenebbet. Ezt akkor alkalmazták, amikor a foglaláskor az indulási ország pénzneme eltért a használt bankkártya pénznemétől – magyarázta a szóvivő. Hozzátette, súlyosbító körülményként értékelte a GVH, hogy ezt a magatartást három és fél évig folytatta a cég, így számos fogyasztót érintet.

A hivatal ötven millió forintra bírságolta a légitársaságot.

Kriesch Attila, az Európai Fogyasztói Központ igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben eltérő pénznemben fizetünk az online vásárolt jegyekért, az átváltásnál jellemzően a számlavezető bank árfolyamát kel alapul venni.



A fapados légitársaságoknál jellemzően a poggyász ad okot a legtöbb panaszra. Ha nagyobb vagy nehezebb a csomag kifizetettnél, jogosan tagadhatják meg a beszállást. Előfordulhat azonban az is, hogy minden rendben, mégsem repülhet az utas. A légitársaságok olykor szándékosan túlfoglalják a gépeket.