Erre számítson, ha használt autót venne

A vevő nem kérdezheti meg a biztosítót, hogy milyen káresemények voltak az autó előéletében, pedig az itthon forgalomba helyezett kocsiknál ezt mindig lehet tudni.

Használt autó vásárlásánál az egyik legtöbb kérdést az veti fel, hogy visszatekerték-e a kilométerórát vagy nem. A Kossuth Rádiónak nyilatkozó kereskedő szerint egyre több a becsületes nepper.

MTI Fotó: Kovács Tamás



„Van egy feltörekvő réteg", amely korrekt, nem nyúl az órához, „de sok új beszálló is van, akinél az óratekerés a legfontosabb” – mondta Kroneraff István a Napközben műsorában.

A kilométeróra-tekerést alapvetően az motiválja, hogy az emberek újszerű autót szeretnének vásárolni, a nepperek pedig ennek az elvárásnak akarnak megfelelni – tette hozzá az autókereskedő.

Gyanakvóak a vevők

Azt nem teheti meg a leendő vevő, hogy bemegy az alvázszámmal a márkaszervizbe és lekérdezi a kilométerállást. Pontosabban megteheti, de nem fog megtudni semmi. Csak a forgalmiban lévő tulajdonosnak adnak ki adatokat, hiába van a vevőnél az adásvételi szerződés - hangzott el a műsorban.
Itt hallgathatja meg a műsort

Az eszköz, amivel visszatekerik az órákat, eredetileg egy diagnosztikai eszköz, amellyel a fiatalabb autók számítógépes rendszeréből ki lehet olvasni a korábbi hibakódokat és ezeket ki lehet nullázni – ezt már Zách Dániel, a totalcar.hu rovatvezetője mondta el.

A biztosítók adatbázisában is számtalan információ található az autók előéletéről, a rossz hír azonban az, hogy a leendő vásárló ehhez nem tud hozzáférni – mutatott rá Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója.

Németh Péter tapasztalatai szerint a vásárlók nagyon gyanakvóak és mindenféle forrásból szeretnének információhoz jutni.

Amit sokan nem tudnak

Az adásvételi szerződésben egyébként az eladónak fel kell tüntetnie az autó összes általa ismert hibáját, és van egy úgynevezett jótállás is, ami védi a vevőt – hívta fel a figyelmet Zách Dániel.

"Sokan nem tudják, hogy a régebbi adásvételi formátumban szereplő mondat, miszerint az eladó a továbbiakban semmilyen felelősséget nem vállal az autóért, az egy semmis mondat. Csupán sormintának tekinthető, de nem szabályos és jogszerű" – emelte ki Zách.

A szakemberek abban egyetértettek, hogy használtan is lehet nagyon jó autókat vásárolni, de alaposan meg kell nézni azokat.