Nem szűnik meg a tao

Nem szűnik meg a társasági adó sportcélú felajánlása (tao) legfeljebb átalakul - írja a Magyar Hírlap.

Az újság szombati cikke szerint a tao alkalmazása 2017. június 30-án lejár, de Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkárának vezetésével már készítik az új, bővített változatát.

Szabó Tünde a lapnak megerősítette, hogy folyik a látvány-csapatsportok támogatási rendszerének az értékelése, majd - a gyakorlati tapasztalatokat figyelembe véve - új konstrukciót dolgoznak ki. A tao 2 az Európai Bizottsággal történő előzetes egyeztetés után, a szükséges jogszabály-módosítások után indítható.



Nőtt az igazolt sportolók száma

Az államtitkár szerint a jelenlegi tao-támogatás a magyar sportfejlesztés egyik sikertörténete. Bevezetése óta a látvány-csapatsportágakban 260 ezerről 350 ezerre emelkedett az igazolt versenyzők száma, a növekedés elsősorban az utánpótláskorúaknál jelentős.

Továbbá háromszáz új sportingatlan épült, és csaknem ötszáz megújult. Emelkedett a sportszervezeteknél és az ágazatban dolgozó szakemberek száma.

Mindez erősíti a társadalmi kapcsolatokat, az egészséges életmódot, és kedvező hatást gyakorol a munkaerőpiacra is.

Uniós enegdély kell a tao megmaradásához

 

A jelenlegi támogatási rendszer 2017. június 30-ig él, további fenntartását kezdeményezni kell az Európai Uniónál. A tao 2 rendszerben fontos lesz az utánpótlás további támogatása, az amatőr sport költségcsökkentése és elsősorban az új létesítmények fenntarthatóságának biztosítása.