Újabb iskolabusz-baleset Franciaországban, hat gyerek meghalt

Hat középiskolás fiatal meghalt, három ember pedig megsérült csütörtök reggel egy újabb buszbalesetben a nyugat-franciaországi Rochefort településnél - jelentette a France Info hírrádió.

Az iskolai kisbusz - amelyben 17-en, 15 utas és két sofőr utaztak - Oléron szigete és Surgeres gimnáziuma között szállította a 16 és 18 év közötti fiatalokat, amikor a hátsó részére rázuhant egy teherszállító járműről leesett fémdarab - mondta Dominique Bussereau, Charente-Maritime megye elnöke, korábbi közlekedési államtitkár.

A buszt vezető sofőr és két fiatal súlyosan megsérült, de nincsenek életveszélyes állapotban. Nyolcan sértetlenül úszták meg a balesetet.

Egy iskolabusz roncsa mellett telefonál egy rendőrségi helyszínelő a nyugat-franciaországi Rochefort településnél 2016. február 11-én, miután a kisbuszra ráesett egy fémdarab egy mellette elhaladó, építési törmeléket szállító teherjárműről. A balesetben hat középiskolás fiatal meghalt, három ember pedig megsérült. (MTI/EPA/Caroline Blumberg)

(MTI/EPA/Caroline Blumberg)



 

A rendőrök már kihallgatták a buszt vezető sofőrt és azt a gépkocsivezetőt, aki azt az építési törmeléket szállító kamiont vezette, amelyről egy fémdarab a mellette elhaladó buszra esett, és a baloldali hátsó részen utazó hat fiatal halálát okozta. Egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt, mielőtt a volánhoz ült.

Francois Hollande francia államfő közleményben fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóival és biztosította őket a nemzet szolidaritásáról. A köztársasági elnök ígéretet tett arra, hogy a tragédia körülményeire fény fog derülni.

Najat Vallaud Belkacem oktatási és Ségolene Royal közlekedési és környezetvédelmi miniszter jelezte, hogy azonnal a helyszínre indul.

Rendőrségi helyszínelők egy iskolabusz roncsánál a nyugat-franciaországi Rochefort településnél 2016. február 11-én, miután a kisbuszra ráesett egy fémdarab egy mellette elhaladó, építési törmeléket szállító teherjárműről. A balesetben hat középiskolás fiatal meghalt, három ember pedig megsérült. (MTI/EPA/Caroline Blumberg)

(MTI/EPA/Caroline Blumberg)



"A kormány minden támogatást megad a rochefort-i baleset áldozatai családjainak és osztozik fájdalmukban" - írta a Twitteren Ségolene Royal. Najat Vallaud Belkacem is a Twitteren fejezte ki együttérzését a hozzátartozókkal és a közoktatási dolgozókkal.

Rochefort-ban egy tornacsarnokban gyászhelyet hoz létre az önkormányzat, ahol a helyszínre érkező hozzátartozók róhatják le kegyeletüket, a belügyminisztérium pedig ingyenesen hívható telefonszámot léptetett életbe, amelyen az érintett családok érdeklődhetnek.

Az újabb iskolabusz-baleset egy nappal azután történt, hogy a Jura-hegységben két gyerek meghalt, három pedig megsérült, amikor az őket szállító jármű a jeges úton megcsúszott és felborult.

Kapcsolódó tartalom