Eltűntek a graffitik a vagonokról – jelentette a MÁV. Ám nemcsak a szigorúbb felügyelet, a térfigyelő kamerák és a bírságok űzték el a festőket, de ez az illegális mozgalom is megroppanni látszik. A hírnévre vágyó fiatalok többsége ma már inkább a neten próbálkozik, a nagy graffitisek java pedig profinak állt, pénzért dolgozik, és közülük a legjobbak nemzetközi hírű grafikai műhelyekben alkot.
A MÁV Start örömmel jelentette be: 2015-ben graffitimentesítették a vasúti kocsikat, és a nagytakarítás óta az önjelölt dekoratőrök nem is igazán akarják újra birtokba venni a megtisztított felületeket.
A MÁV húsz és fél milliót költött a 16 ezer négyzetméternyi járműfelület megtisztítására; a belső terekről annyi firkát szedtek le, ami 145 vasúti kocsi mindkét oldalát befedte volna. A külső rajzok szerény 20 vagonnyi felületet alkottak, de ha a kettőt összeadjuk, egy 2 méter magas és 8 kilométer hosszú alkotás állna belőle össze.
A cégnél megjegyezték: mindez messze elmarad a korábbiaktól, 2009-ben például több mint 87 ezer négyzetméternyi felületet kellett megtisztítani. Ennek egyik magyarázata, hogy a vonatokat szigorúbban felügyelik, térfigyelő és fedélzeti kamerák is támogatják a biztonsági őröket.
A grafittizőknek a jogalkotók is megpróbálták a kedvüket szegni: ha valaki elég nagyot festett és elkapták, akár bűncselekmény miatt is felelhetett a bíróságon. A legtöbb vagont a budapesti elővárosi vonalak – például Budapest–Tatabánya–Győr, Budapest–Cegléd, Budapest–Vác–Szob – mentén dekorálták ki; közlekedő vonatok és tárolóvágányokon álló szerelvények egyaránt szerepeltek a célpontok között.
Forrás: Helyi Híradók
Hatékonyan dolgozott a MÁV, de a firkák eltűnéséhez az is kellett, hogy belülről roppanjon meg a mozgalom – mondta el a Helyi Híradók érdeklődésére a graffitis körökben NikonOne (röviden Nikon) néven ismert Brunszkó László, aki már legalább 25 éve foglalkozik a műfajjal. Azzal viszont ő is egyetért, hogy a graffiti hanyatlását külső hatások indították el: „Magyarország 2004-es uniós csatlakozásával az állam hadat üzent a falfirkáknak, hogy az ország tisztább, rendezettebb benyomást keltsen az európai közösségben” – mondta.
Ezzel párhuzamosan, főként az első, interneten felnőtt generáció megjelenésével a graffitis szubkultúra is gyorsan átalakult. „Amikor mi kezdtük, a 90-es évek közepén, az emberek gyakorlatilag egy életre elkötelezték magukat egy irányzat mellett. Jellemző, hogy aki akkor komolyan foglalkozott a festéssel, ma is követi az eseményeket, ha gyárkéményekre már nem is mászkál. Egy mai fiatalnak nem kell ilyen döntést hoznia.
Ha kedve támad graffitizni, a neten pillanatok alatt mindennek utánajár, gyorsan kiismeri magát, eljut egy szintre, majd két év múlva dobja az egészet, és valami másba kezd” – fejtette ki Nikon. Sőt, vannak, akik festékszórót sem ragadnak, hanem rajzoló programokkal tervezik meg az alkotásaikat, amiket aztán mint látványterveket osztanak meg a közösségi oldalakon.
Az utóbbi években a graffiti festők már egyre gyorsabban jöttek-mentek, a közösség felbomlott. Így tűntek el Magyarországról az egymással rivalizáló graffitis csapatok is, akik azon versenyeztek, ki tudja a legjobb festményt feldobni a legnehezebben elérhető helyekre. A vagonnak, mint vászonnak is leáldozott, pedig egykor ez volt a „szakma csúcsa”. „A graffiti mozgalom Amerikából indult, vízfejű szubkultúra, ami a mai napig is abból táplálkozik, ami ott történik.
A sztori New York-ban kezdődött a 70-es években. A nagy bandaháborúk idején egy Bronxi nem merészkedett át Brooklynba, de ha felfújta a nevét egy metrókocsira, az elvitte a város másik felébe. Így üzengettek egymásnak, így lett hírnevük. Kelet-Európában többnyire a föld alatt megy a metró, ahol senki nem látja, ezért a vonat vette át a szerepét” – magyarázta a festő.
A fénykorban, a 90-es évek végén ádáz verseny folyt azért, hogy ki tud több vonatot „fedni”. A legnagyobb kihívást a személyvagonok festése jelentette, erre legfeljebb 20-30 perce volt a graffitiseknek; a tehervonat kevesebb dicsőséget hozott, a szerelvényeket ugyanis gyakran hosszabb időre is őrizetlenül hagyták. Underground körökben legendák keringtek az akciókról, hogyan másztak át a szögesdrótokon, hogyan menekültek a vasutasok elől.
Az akkori menők már rég kinőtték ezt a korszakukat, az utánpótlás pedig elmaradt – fogalmaz Brunszkó László. Mint mondja, természetes folyamat, hogy az ember idővel lenyugszik, kevesebb kockázatot vállal, és inkább az alkotómunkára koncentrál.
A graffiti élet egykori meghatározó alakjai ma már nemcsak, hogy kijöttek az illegalitásból, de kifejezetten elismert kreatív szakemberek. Nikont is elhalmozzák megrendelésekkel; továbbra is dolgozik festékszórókkal, de a képregény stílushoz közel álló számítógépes grafikákat is készít.
A filmes világ, sőt, a színház is felfedezte magának, így festett díszleteket a szegedi Carmen előadáshoz és a budapesti Operaházban a Xerxes-hez. Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban pedig arra kérték fel, hogy mutassa meg, milyen volt egy lerobbant New York-i utca 30 évvel ezelőtt.
Olyan munkája is akad, amit biztosan már mindenki látott, például a Hosszú Katinkát szuperhősként ábrázoló képek, melyek az Iron Lady márka arculatát határozzák meg. Saját graffitis művészellátó üzletét, a galériaként és találkozóhelyként is szolgáló Shopp!-ot épp a napokban zárta be Budapest belvárosában. Mint mondja, annyira elhalványult a magyar graffiti és street art kultúra, hogy már nem éri meg fenntartani a boltot. Könnyen lehet ugyanakkor, hogy a MÁV vezérkarnak nem lesznek álmatlan éjszakái emiatt.
