Nagyot dob az LG a G5-tel

Szerencsére továbbra is hagyják tombolni a koreai óriásnál a fejlesztőket: a V10 után sem nyugszik a csapat. Kiszivárogtatás következik.

Ezt a pletykát nyugodtan komolyan vehetjük, hiszen maga az LG tette közzé a hivatalos Facebook oldalán. Legfeljebb az alábbi gif értelmezésén lehet tűnődni.

LG G5


Allways ON, mindig bekapcsolva, összesen ennyi árul el a felirat. Ami minden bizonnyal azt jelenti, valamilyen technológiával megoldották, hogy a mobil a legfontosabb információkat bekapcsolás nélkül, folyamatosan képes kijelezni. „Valamilyen” technológiával, mert egyelőre szinte semmi sem szivárgott ki, hogy milyen módszert is alkalmaznak.

Ha hagyományosan bekapcsolt kijelző lenne, akkor túl hamar lemerítené az akkumulátort. De nem lehet a V10-hez hasonló második kijelzője sem a “rendes” kijelző fölött, mert semmi ilyen nem látszik az LG képén. Egyéb paraméterekről is csak annyit lehetett hallani, hogy a G5-ös procija vélhetően Snapdragon 820 lesz 3GB RAM-mal, s USB Type-C csatlakozót kap.

Biztosat február 21-én tudunk majd, a barcelonai MWC-n, ahol az LG bemutatja a G5-öt. Hogy, hogy nem, pontosan ugyanakkor, amikor a Samsung a Galaxy S7-et.