A lovak felismerik az emberi érzelmeket

Egy új kutatás szerint a lovak képesek különbséget tenni boldog és mérges emberi arc között. A kísérletben férfiarcokról készült fotók révén feltárták, hogy a háziasított lovak negatívan reagálnak a mérges arckifejezésre.

A kutatók szerint a háziasítás lehetővé tehette, hogy a lovak adaptálódjanak és interpretálni tudják az emberi viselkedést. A vizsgálatról a Biology Letters folyóirat számolt be.

Korábban csak a kutyáknál mutatták ki ezt a képességet. Amy Smith, a kutatás társszerzője a Discovery Newsnak kifejtette, elképzelhetőnek tartják, hogy a lovak az emberrel való 6000 éves együttélés révén tettek szert eme képességre, vagy pedig az egyes egyedek életük folyamán sajátítják el. A kutyáknál már feltárták, hogy a jártasság tökéletesíti az érzelem-felismerést, ami alátámasztja az elméletet, miszerint a képesség részben személyes tapasztalatokon alapszik.

Smith és csapata sussexi és surrey-i lovardákból 28 lovat terelt össze a kísérlethez. Mindegyiknek fényképeket mutattak különféle hangulatokat ábrázoló férfiarcokról. A korábbi vizsgálatok során már fény derült rá, hogy a lovak felismerik a korábban csak fotókon látott embereket és lovakat. Ennek ellenére, amikor először meglátták a fényképeket, némelyikük különböző szögekből kezdte el megvizsgálni őket, mintha a rajta látható egyén testének többi részét kereste volna.

Egy szaúdi férfi tanítja fiát lovagolni a Tabuk közeli sivatagban. (Fotó: REUTERS/ Mohamed Alhwaity)

Illusztráció - Egy szaúdi férfi tanítja fiát lovagolni a Tabuk közeli sivatagban. (Fotó: REUTERS/ Mohamed Alhwaity)



A lovak reakciója a mérges arcokra a kutatók szerint markáns volt. Az ilyen képeket elsősorban bal szemükkel vizsgálgatták. Az emlősök agya úgy épül fel, hogy a bal szemből érkező információkat a jobb agyféltekéjük dolgozza fel. Eme agyfélteke pedig elsősorban a negatív stimulációk feldolgozására specializálódott. A lovakat szívmonitorokkal is ellátták, ami feltárta, hogy a mérges arcok látványa jelentősen felgyorsította szívritmusukat.

Hasonló eredményeket korábban háziasított kutyáknál is feltártak, ami kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, miként befolyásolhatja az állatok képességeit az együttélés az emberrel.

A szerzők szerint fontos megjegyezni, hogy a lovaknak erős reakciójuk volt a negatív arckifejezésekre, de gyengébb a pozitívokra. Ennek oka talán az, hogy különösen fontos természetes környezetükben mielőbb felismerni a veszélytényezőket. Eme kontextusban a mérges arcok felismerése figyelmeztetés lehet nekik, ami felkészítheti őket a negatív emberi viselkedésre.