Szülői összefogásból játszótéri játékok a mozgássérült gyerekeknek

Újabb játékokkal bővül a MagikMe eszköztára. Tavasszal egy homokozót, őszre pedig hintát terveznek a mozgássérült gyerekeknek a játszóterekre.

A MagikMe-t olyan magyar szülők hozták létre, akik kilenc egészséges gyerek mellett három -  ahogy ők fogalmaztak.- speciálisat is nevelnek. Az ötlet még valamikor 2013-ban született meg, amikor az alapító szülők közül ketten játszótérre vitték gyerekeiket. Az egyik kisfiú olyan súlyosan mozgássérült, hogy nem tudott a többi gyerekkel együtt játszani.

magikme5

„Ha nincs ilyen játék, csináljuk meg mi magunk!” Az álmodozásból valóság lett, a csapat gyorsan összeállt: sortárs vagy jó ügyet kereső szülőkből. Céljuk az volt, hogy olyan játszótéri eszközöket fejlesszenek, amelyen speciális és egészséges gyerek közösen játszhat és bármely, már létező játszótéren elhelyezhető.

A kollekció első darabja a Pillangó lett, egy innovatív libikóka. 2015 tavaszán sikeres kampány indult, amelyben pénzt is gyűjtöttek a legyártásához. Eddig öt játszótéren van már Pillangó, tavasszal pedig újabb öt helyre kerül ilyen eszköz – mondta Harsányi Eszter, a projekt ügyvezetője a hirado.hu-nak. Hozzátette, négy vidéki játszótéren és egy újabb budapesti helyszínen lehet majd használni.

Minden huszadik család érintett

Minden gyereknek joga van a többiekkel együtt játszani – hangsúlyozta az ügyvezető. Ezért olyan eszközök fejlesztésén dolgozunk, amely ezt lehetővé teszi – tette hozzá. „Olyan mozgássérült gyerekekre is gondolunk, akik még nem tudnak önállóan ülni. A már használatban lévő Pillangók és a tervezett Bucka és hinta is ilyen lesz: az egészséges gyerekek mellett, a sérült gyereke számára is elérhető, sőt kerekesszékkel is megközelíthető!”

magikme2

A projekt célja továbbá, hogy felhívjuk a figyelmet az integráció fontosságára. Egyre több családot érint hazánkban a probléma: a sérült gyerekek kirekesztődnek, elszigetelődnek. Bár egyre nagyobb hangsúlyt kap itthon is az akadálymentesítés, mi nem állunk meg itt. Nem elég a játszótérre kerekesszékkel bejutni, játszani is kell – emelte ki Harsányi Eszter.

Elmondta, hogy a speciális gyerekeket nevelő szülők tudják, hogy a társadalmi integrációt minél hamarabb, már óvodás kor előtt jó elindítani. Ezek a játékok pedig nem csak ezt segítik elő, hanem izgalmas és színes kihívást is jelent minden gyerek számára – fűzte hozzá.

bucka_2

Hazánkban még mindig az egyetlenek

Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ami megerősít minket, hogy jó úton járunk. Tavasszal elkészül a Bucka prototípusa is, reméljük azt is szeretettel fogadják majd a szülők – mondta Harsányi Eszter.

Magyarországon, bár egyre több az akadálymentes játszótér, integrált játékokat a MagikMe-n kívül senki nem gyárt. Az alapítók laikus szülőkből a szakmát folyamatosan tanuló szakmabeliekké váltak. A csapatban megtalálható: designer, gyerekpszichológus, kommunikációs szakember, szervezetfejlesztő, pályázatíró és kreatív szakember. Az ügyet az Auchan és a GE is felkarolta, valamint együttműködő partnere az UNICEF lett.



A kreatív projekt idén bekerült a Highlights of Hungary versenyébe is, amelynek célja, hogy egy szakmai alapokon álló platformot hozzon létre a hazai kreatív szektor éves sikereinek és eredményeinek. A már harmadik alkalommal megrendezett eseményre tizenegy kurátor nevezte az általa legizgalmasabbnak és legfontosabbnak tartott kreatív produktumokat. A legjobb alkotásra február 10-ig szavazhat a közönség az esemény weboldalán, majd február 17-én nyilvános díjátadón dől el, hogy mely tíz projekt kapta a legtöbb szavazatot.