Semjén: az ellenzék nem képes az ország vezetésére

Az ellenzéki pártok nem fognak tudni közös jelölteket állítani, semmilyen konstrukcióban nem képesek ellenzékként fellépni, ezért képtelenek az ország vezetésére - jelentette ki Semjén Zsolt Salgótarjánban, Simon Tibor (Fidesz-KDNP) polgármesterjelölt lakossági fórumán kedden.

A miniszterelnök-helyettes az ország politikai helyzetét elemezve kifejtette: az ellenzéki pártok nagyobb távolságra vannak egymástól, mint bármelyikük a Fidesz-KDNP-től. Az "ellenzék" szónak ezért nincs is értelme, mert összességében sem képviselnek komoly erőt és egymással is teljesen ellentétesek - tette hozzá.



Semjén Zsolt úgy fogalmazott, hogy a Fidesz-KDNP azért ennyire erős, mert a keresztény, nemzeti, polgári tábor egyben van. Nagy tanulságnak nevezte, hogy az 1994-es választásokon a jobboldal több szavazatot kapott, mint a baloldal, mégsem szerezte meg a mandátumok egyharmadát sem, mert a szavazatokat külön-külön kapta a Fidesz, a kisgazdapárt, az MDF, a KDNP, "míg a baloldal egyben volt".

A kereszténydemokrata politikus a migráció kérdéséről is beszélt. "Mi olyan nép vagyunk, amelyik százötven éven keresztül a testével védte a keresztény Európát az iszlám hódítástól (...), nekünk történelmi jogunk van arra, hogy a józan eszünknél legyünk" - mondta.

A menekültek befogadásának kérdése semmilyen összefüggésben nem lehet demográfiai és munkaerőkérdésekkel - mondta. Az Európai Unió vezetői antidemokratikusan és törvénytelenül járnak el ebben az ügyben, mert a schengeni szerződés nem ad jogot arra, hogy személyi kontroll nélkül tömegek özönöljenek be Európába, az európai polgárokat pedig nem kérdezték meg, hogy akarnak-e tömegesen együtt élni az iszlámmal - hangsúlyozta.

A magyar kormány meg fogja védeni Magyarország határait, meg fogja védeni a magyar emberek akaratát, és látszik, hogy az európai politika is fordul - mondta Semjén Zsolt. Kifejtette: biztos benne, hogy előbb-utóbb olyan politikai erők fognak választásokat nyerni, amelyek megvédik az európai világot, "csak az a probléma, hogy ez minél később történik meg, annál több szenvedéssel és könnyel fog járni; a migránsok szempontjából is.

Mert sokkal tisztességesebb lenne azt mondani ezeknek az embereknek, akik egyébként áldozatok, hogy ne gyertek, mert nem tudunk befogadni titeket".

A fórumon a kormánypárti polgármesterjelölt mellett érvelve a miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy az a jó egy városnak, ha olyan vezetője van, aki szót tud érteni a megyével, a kormányhivatallal, a kormánnyal, pályázatokat tud beadni és lobbizni is tud a forrásokért.

Simon Tibor arról beszélt, hogy Salgótarján csődközelben van; 2014-ben a kormány teljes egészében konszolidálta az önkormányzat adósságállományát, a leköszönő Fidesz-KDNP-s vezetőség 2014 végén csaknem egymilliárd forint plusszal adta át a kasszát, de most 1,2 milliárd forintos a hiány.

Bírálta azt is, hogy a választási kampány miatt a törvényes, február 15-ei határidőig nem lesz költségvetése a városnak, és azt mondta, nem korrekt, hogy az idei büdzsét már az új polgármester fogja beterjeszteni.

Február 28-án azért lesz polgármester-választás Salgótarjánban, mert a 2014 októberében megválasztott szocialista polgármester, Dóra Ottó tavaly novemberben meghalt.