Balog Zoltán bízik a kerekasztal munkájában

Az emberi erőforrások minisztere bízik abban, hogy a kedden először összeülő köznevelési kerekasztal munkájának eredményeként még jobbá válik a magyar iskolarendszer.

Balog Zoltán a Klebelsberg Képzési Ösztöndíjak átadásán hétfőn a fővárosban azt mondta: kíváncsi lenne, hogy a most ösztöndíjat elnyert hallgatókat mennyire foglalkoztatja az, ami az elmúlt hetekben a köznevelés területén a pedagógusok, a szülők és a diákok egy részét, és inkább inspirálja vagy elbizonytalanítja őket.

Bízik abban, hogy a hétfői nap arra kínál esélyt, hogy inkább az inspiráció az erősebb - mondta, hozzátéve: arra következtet, hogy volt valaki az ösztöndíjasok életében is, aki inspirálta őket arra, hogy ezt a hivatást válasszák.

Fontos arról is beszélni, hogy ma is vannak, akik bemennek az osztályterembe, akiknek örülnek a diákok, ma is vannak, akik jól tanítanak, akik jól tanulnak, és az iskolák többségében jól lehet tanulni - fogalmazott.

A többletmunkáért tisztességes bér jár

Balog Zoltán az elmúlt hetekben megfogalmazott kritikákra reagálva hangsúlyozta: az nem fogadható el, ha valaki úgy gondolja, oda kellene visszajuttatni a magyar köznevelés rendszerét, ahol 10-20 éve vagy 50-60 éve volt.

Hozzátette, ez bizony nem fog menni, ebben nem tudnak partnerek lenni. A világ változik és nekünk is változni kell - jelentette ki, hozzátéve: ha az ország az oktatás terén a helyét meg akarja őrizni, illetve javítani kíván rajta, akkor többet kell dolgozni, nemcsak a pedagógusoknak, de nekik is. Ugyanakkor jogos elvárás, hogy az érdemi többletmunkáért tisztességes bérnek kell járnia - mondta Balog Zoltán.

A tárcavezető emlékeztetett: a pedagógusok bérének emelésére plusz 234 milliárd forintot fordítottak, ilyen arányú növelésre az elmúlt 70-80 évben nem volt példa. Ez azonban nemcsak az anyagi megbecsülést jelenti, hanem a szakma presztízsét is kifejezi. A tanárok megérdemlik, mert tisztességesen dolgoznak, és a kormány szeretné jelezni elismerését - közölte a miniszter, aki megjegyezte: nem szabad engedni, hogy a bizalom elvesszen a köznevelés rendszeréből, ha ez elvész, annak kárvallottjai a diákok lehetnek.

Kitért arra is, hogy ma 1237 hallgató tanul osztatlan tanárképzésben az ösztöndíjjal, és eddig 603 millió forintot folyósítottak e célra. A hallgatók havi 25, 50, illetve 75 ezer forintos összeget kaphatnak. Jelezte: a tanárképzés megújítása mellett a továbbképzés átalakításán is gondolkodnak uniós források bevonásával.

Az ünnepségen részt vett Palkovics László is

A felsőoktatás mellett a köznevelésért is felel a jövőben oktatási államtitkárként, valamint Czunyiné Bertalan Judit, digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos.

Rikk Istvánné, a fővárosi Béres József Áltanos Iskola tanítója a pedagóguspályára készülő hallgatóknak azt mondta: aki egyszer erre az útra lép, azt megérinti annak szépsége, elhivatott lesz, és szívvel-lélekkel végzi munkáját. Hozzátette, ha ma kellene pályát választania, ma is így döntene. "Tanítónő vagyok és büszke vagyok rá" - fogalmazott, majd kitért pályája sokszínűségére.

Kerezsi Csaba, a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium igazgatója azt mondta: a pedagógusi pályán nincsenek legyártott utak, ügyfélprotokollok, gyermekek, szülők vannak, mindegyikük más és más. Ugyanakkor nincs ennél változatosabb és szebb munka - mondta, és felidézte saját pályáját, erőt, kitartást kívánva a hallgatóknak.



A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program célja a tanári pályát választó egyetemi és főiskolai hallgatók motiválása a hivatásuk szerinti tartós elhelyezkedésre, a diplomaszerzést követően álláshely biztosítása, továbbá valamennyi tanárszakot, szakpárt - elsősorban a természettudományos tanárszakokat, hiányszakokat, szakpárokat - választó tanárjelöltek számának növelése, a tanári ellátottság megerősítése.

A pályázatok elbírálásánál a fő szempont a hiányszakok pedagógusigénye volt, ezt követte a pályázó felvételi eredménye, valamint a munkavállalási régió érintettsége a választott hiányszak esetében.