Távozik a köznevelési államtitkár

Czunyiné Bertalan Judit a digitális tartalomfejlesztésért felel majd kormánybiztosként, munkáját Palkovics László felsőoktatási államtitkár veszi át - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Átalakul a Klik, átgondolják a minősítési rendszert

Palkovics László felsőoktatási államtitkár ezentúl oktatási államtitkár lesz, elődje, Czunyiné Bertalan Judit pedig a digitális tartalomfejlesztésért felel kormánybiztosként - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán jelezte: a köznevelési kerekasztal keddi alakuló ülését már Palkovics László vezeti.

A miniszter kérdésre válaszolva azt mondta: a kormányfő, akivel a változtatásokról egyeztetett előző nap, nem fogalmazott meg kritikát Czunyiné Bertalan Judit munkájával kapcsolatban, sőt ragaszkodott ahhoz, hogy az eddigi államtitkár a köznevelés területén komoly szerepet kapjon. Szintén kérdésre felelve közölte: a saját pozícióját nem érzi veszélyben.


Az első szakasz lezárult

A miniszter kifejtette: a 2012-ben a köznevelés megújítása területén elindított folyamat első szakasza lezárult; elkészült az új nemzeti alaptanterv és fontos eredmény az életpálya is.

Az idei évet beszámítva három év alatt 234 milliárd forinttal több jut a tanárok bérezésére, mint korábban. Lezárult az a fejlesztési időszak, amely alatt 500 intézmény újult meg 120 milliárdból.

A következő fejlesztési időszakban nagyrészt uniós és magyar forrásokból 210 milliárd érkezik a területre - említette meg.



Vizsgálják a köznevelési konzultációk javaslatait, kritikáit

Kitért arra is, hogy 198 tankerületben tartottak köznevelési konzultációkat és 2207 iskolával egyeztettek, számos javaslat és kritika fogalmazódott meg, ezeket megvizsgálják.

A legfontosabb kérdések között a gyermekek terhelését, a tudásanyag mennyiségét, az intézményfenntartásban a pedagógusok által megnevezett szervezeti problémákat, a pedagógusok munkaterhelését és minősítését említette. Ezekről a köznevelési kerekasztalon a megfelelő konkrétsággal tárgyalni fognak - fogalmazott.

A kerekasztalra meghívást kapott a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet, az Eszterházy Károly Főiskola, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, az Országos Köznevelési Tanács, a Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Nemzeti Pedagógus Kar, a Nemzeti Ifjúsági Tanács, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottság, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége. A pedagógusképzés komoly átalakítása már elindult, egyre hangsúlyosabb a gyakorlati képzés - mondta a miniszter. Szeretnének olyan megoldást találni, hogy továbbképzés ingyenes vagy rendkívül kedvezményes lehessen.

Czunyiné Bertalan Judit - eddigi köznevelésért felelős államtitkár, aki ezentúl a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos lesz - beszél Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j) sajtótájékoztatóján Budapesten 2016. február 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Czunyiné Bertalan Judit - eddigi köznevelésért felelős államtitkár, aki ezentúl a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos lesz - beszél Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j) sajtótájékoztatóján Budapesten 2016. február 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán



A KLIK marad, de átalakul

Balog Zoltán jelezte, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem szűnik meg, de átalakul. Az intézményvezetők nagyobb hatáskört kaphatnak - mondta -, várhatóan szeptembertől olyan kerettel rendelkezhetnek majd, amely a kisebb beszerzéseket lehetővé teszi számukra. Hangsúlyozta: az állami fenntartást megtartják, a kormányfőtől szabad kezet kaptak Palkovics Lászlóval annak meghatározásában, mi az, amit javíthatónak tartanak. A minősítés is marad, de azt elismerte, hogy a bürokratikus terhek túlzóak lettek.

Czunyiné: a 21. században nem lehet 19. századi módszerekkel, eszközökkel a megsokszorozódó információmennyiséget átadni

Czunyiné Bertalan Judit, aki február 15-étől tölti majd be a kormánybiztosi tisztséget, azt mondta: igazuk van azoknak, akik szerint a 21. században nem lehet 19. századi módszerekkel, eszközökkel a megsokszorozódó információmennyiséget átadni a gyerekeknek.

Ezen a területen sokat haladtak előre az elmúlt másfél évben. Felidézte az otthoni tanulásban is segítséget nyújtó Okosportál decemberi elindítását, majd jelezte: a tartalom, a tananyag fejlesztése a versenyképes tudás érdekében fontos feladat lesz a jövőben is.

Palkovics: mindenki véleményére kíváncsiak vagyunk

Palkovics László azt mondta: a felsőoktatás területén a kerekasztal sikeresen működik, a köznevelési kerekasztal keddi alakuló ülésén minden résztvevő véleményére kíváncsiak. Szükséges lesz munkacsoportok létrehozására is - tette hozzá. Kitért a pedagógusképzés átalakítására és a felsőoktatási intézmények nagyobb szerepvállalására a köznevelés területén.

Fontos, hogy a gyerekeket jobb, versenyképesebb tudással lehessen felvértezni - fogalmazott.

Palkovics László - eddigi felsőoktatási államtitkár, aki ezentúl oktatási államtitkár lesz - beszél Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j) sajtótájékoztatóján Budapesten 2016. február 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Palkovics László - eddigi felsőoktatási államtitkár, aki ezentúl oktatási államtitkár lesz - beszél Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere (j) sajtótájékoztatóján Budapesten 2016. február 6-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán



Ellenzék: ez kevés

Az MSZP szerint Czunyiné Bertalan Judit távozása törvényszerű, de a közoktatás mai helyzetének kialakulásáért az öt éve miniszteri posztban lévő Balog Zoltánt terheli a felelősség, ezért távoznia kell. A Jobbik szerint Czunyiné Bertalan Judit menesztése szükséges, de nem elégséges: alapvető szakmai változtatásokra is szükség van. A liberálisok (MLP) is úgy látják, a személyek cserélgetése nem oldja meg a közoktatás problémáját, a teljes közoktatási rendszerrel van probléma, melynek lezüllesztésében ők "csak" a végrehajtó szerepet töltötték be. A

Demokratikus Koalíció (DK) szerint az "Orbán-kormány oktatáspolitikájának egyértelmű bukása elhozta az első vezéráldozatot is", Czunyiné Bertalan Judit távozása a köznevelésért felelős államtitkári posztról ugyanakkor csak "bútorcsere a kuplerájban".

Az Együtt felszólította a Fidesz-kormányt, hogy "ne alibi fórumokat és kamu kerekasztalokat szervezzen", hanem kezdje el kialakítani a nemzeti konszenzuson alapuló új közoktatási rendszer alapjait. Az Országgyűlés MSZP-s elnöke szerint rendszerjellegű változásra van szükség, az ország jelenlegi vezetői ugyanis olyan társadalomban gondolkodnak, amelyet minden szinten irányítani tudnak.

Hiller István - korábbi oktatási és kulturális miniszter - a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért Egyesületnek az oktatás helyzetét megvitató szombati budapesti rendezvényén arról beszélt, szerinte nem véletlen, hogy a közoktatási törvényt köznevelésire változtatták, mert az a lényege: "mi nevelünk titeket, mi mondjuk meg a normákat".