Levehetik az uberes autó rendszámát

Most készül az az előterjesztés, amely a rendszám levételét is lehetővé tenné, hogy gátat lehessen szabni egy olyan fantomtevékenységnek, amely nem felel meg a magyar jog- és versenyegyenlőségi szabályoknak - jelentette be a M1 esti műsorában Fónagy János.

Az év eddigi legnagyobb demonstrációját tartották a taxisok pár hete a fővárosban. A sofőrök az Uber vagyis utazásmegosztó alkalmazás ellen tüntettek. A vita és a nézetkülönbség nem csillapodik, sőt szinte világszintűvé vált, a héten már a kenyai taxisok is segítséget kértek a kormánytól. Hogy itthon most mi a helyzet, arról a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára beszélt a Ma estében.
uber
A kormány tavaly nyár óta, amikor kijött a piac minden szereplőjére érvényes kormányrendelet, folyamatosan egyeztet a különböző taxis szakmai és érdek-képviseleti szervezetekkel, legutóbb a demonstráló taxisok képviselői jártak a minisztériumban, azóta megalakult a taxis szakszervezet is, az egyeztetések pedig jövő hét szerdán folytatódnak – jelentette be Fónagy János az M1 esti műsorában.

A különböző taxis szervezetek követelései lényegében megegyeznek: a magyarországi taxis piac minden szereplőjére, így az uberesekre is, ugyanazok a szabályok vonatkozzanak, a legnagyobb gond ugyanis éppen az, hogy az Uber ezeket nem tartja be. A legnagyobb probléma – tette hozzá Fónagy -, hogy az „Uber gyakorlatilag nincs’. Az államtitkár úgy tudja, a egyesült államokbeli központú multinacionális cég magyarországi tevékenységét két holland cégen keresztül fejti ki: az egyik a beérkező hívásokat fogadja, az utasokat „ellenőrzi”, amikor pedig a gépkocsivezető jelzi a fuvar végét, a másik vállalathoz beérkezik a pénz, annak 20 százalékát ott levonják, a fennmaradó részt pedig a gépkocsivezetőnek utalják. Magyarországon is van ugyan egy bejegyzett Uber-cég, amelyet két fiatalember irányít, de nekik gyakorlati szerepük nincs, inkább a marketinget irányítják és a külvilág felé képviselik a céget – tette hozzá Fónagy.

Fónagy hangsúlyozta azt is, nemcsak az uberes gépkocsivezetők sértik a magyar jogszabályokat, de az utasok is, akik ebben közreműködnek. Emlékeztetett arra is, ahhoz, hogy valaki taxizzon, nagyon szigorú (és drága) tárgyi és személyi feltételnek kell megfelelnie, az uberesek azonban ezeknek rendre nem tesznek eleget, például az utasra semmilyen élet- és vagyonbiztosítás nincs, így baj esetén nincs hova fordulni.

Azok egyébként, akik ebben a rendszerben vállalnak fuvart, nagyon komoly kockázatot is vállalnak, volt, hogy a rendőrség 800 ezer forintos szabálysértési bírságot vetett ki, 600 ezret, mert az autó, 200 ezret pedig, mert a sofőr nem felelt meg a követelményeknek, de komolyan bírságol az adó- és a közlekedési hatóság is. Nem titok azt sem, jelentette be az államtitkár, most készül egy olyan előterjesztés, amely a rendszám levételét is lehetővé tenné, hogy gátat lehessen szabni egy olyan fantomtevékenységnek, amely nem felel meg a magyar jog- és versenyegyenlőségi szabályoknak. A cél olyan átfogó megoldást találni, amely átveszi az utazóközönség előtt népszerű módszereket, de gátat vet a magyar érdekeket és az utasok biztonságát súlyosan sértő tevékenységnek - hangsúlyozta az M1 esti műsorában Fónagy János.