Áttöri a Tesla a kínai nagy falat

Három éven belül Kínában is gyárt elektromos autókat a Tesla - idézte a South China Morning Post a Tesla vezérigazgatójának Hongkongban tett kijelentését.

A CNN tévécsatornának Elon Musk elmondta, hogy a lehető leghamarabb be szeretnék indítani a Tesla autók gyártását Kínában, ez azonban akár három évet is igénybe vehet. A tervről az idén további részleteket tesznek majd közzé - közölte a Tesla vezére.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója. EPA/JEROME FAVRE

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója. EPA/JEROME FAVRE



A gyártás Kínába telepítése lényegesen csökkentené a Tesla autók árát, mivel mentesülhetnének a meglehetősen magas importvám alól. Sőt, a vásárlók a helyben gyártott elektromos autókra nyújtott állami kedvezményekre is jogosulttá válnának.



A Tesla tavaly az első háromnegyed évben 3025 autót adott el Kínában, a teljes évben pedig a becslések szerint 4 ezret. Miközben az Egyesült Államokban 76 ezer dollárba kerül egy Tesla Model S, Kínában az ára 106 ezer dollár.