PM: a Fidesz ne uralkodjon a tanárok felett!

A Párbeszéd Magyarországért (PM) felszólítja a kormányt, hogy ne uralkodjon a tanárok felett, helyette teljesítse korábbi, a fizetések emelésére vonatkozó ígéreteit.

Erőss Gábor, az ellenzéki párt elnökségi tagja kedden az MTI-nek azt mondta, a tanárok kiszolgáltatott és fenyegetett helyzetük ellenére felemelték hangjukat az oktatási rendszer káoszt eredményező átalakítása miatt.

Szerinte a kabinet az életpályamodell bevezetésével becsapta a pedagógusokat, akik nem kapták meg az ígért béremelést, ugyanakkor a túlmunkáért járó pótlékaikat is elvették. A PM ezért az elmaradt béremelés teljesítését, valamint a túlórák ismételt kifizetését követeli - tette hozzá Erőss Gábor, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány az adminisztrációs terhek növelésével vonja el a tanárok kreatív energiáját.

A PM azt is követeli, hogy a kabinet csak felmenő rendszerben változtathasson az érettségi követelményeken, szemben a közelmúlt gyakorlatával, amikor néhány évvel a vizsga előtt írták át az elvárásokat, jelentősen megnehezítve ezzel a felsőoktatásba készülő diákok helyzetét - fejtette ki az ellenzéki párt politikusa.