Szellemkórház épült Andalúziában

Nincs víz és villany sem, és nem vezet aszfaltozott út sem ahhoz a vadonatúj kórházhoz, amely tíz évig húzódó építkezés után készült el a dél-spanyolországi Lepe városában, mert a helyi önkormányzat és az andalúz kormány között vita van arról, hogy kinek a feladata az infrastruktúra fejlesztése - számolt be a megnyitást akadályozó helyzetről a spanyol sajtó pénteken.

A portugál határ közelében lévő kisvárosban 2005-ben kezdődött a kórházépítési projekt, az alapkövet 2007-ben tették le. A gazdasági válság miatt azonban a munkálatok akadoztak.



A több mint 13 ezer négyzetméteres épület tavaly decemberben készült el, a szocialista vezetésű andalúz kormány eddig 21 millió eurót költött rá, de átadni egyelőre nem lehet. A kormány egy 2005-ben kötött megállapodásra hivatkozik, miszerint a közművesítést az önkormányzat vállalta magára.

Juan Manuel González, Lepe polgármestere, aki a konzervatív Néppárt tagja, úgy véli, hogy a tíz évvel ezelőtti megállapodás már elévült, ráadásul az egészségügyi ellátás biztosítása nem az ő feladatkörükbe tartozik, és épp a válság miatt meghozott országos megszorító intézkedések nem engedik számukra ennek átvállalását. Ahogy azt sem, hogy hosszútávú hitelt vegyenek fel, márpedig enélkül nem tudnák fedezni a közművesítés és útépítés 2 millió euróra becsült költségét - állítja a politikus.

José Manuel Aranda, az andalúz egészségügyi szolgálat (SAS) vezetője szerint nem lehet felrúgni a megállapodást, mert akkor más önkormányzatok is követhetik ezt a példát, ezért a városvezetésnek segítséget kell kérnie ahhoz, hogy eleget tudjon tenni vállalásának.

Az új kórházban évente több mint 150 ezer orvosi ellátás elvégzését tervezik. A helyiek azonban jelenleg reménytelennek látják a helyzetet.

Andalúziában nem ez az egyetlen szellemkórház. 300 kilométerre, Cártama városában 2012-ben készült el az új egészségügyi intézmény ugyanígy, víz, villany és aszfaltozott út nélkül. Miután az andalúz kormány finanszírozta a hiányzó fejlesztéseket, várhatóan ebben az évben elkezdheti működését.