Újabb könnyítések a 10+10 millióhoz

A három gyermeket vállalók, illetve a többgyermekesek akkor is igényelhetnek 10 millió forintot új lakás vásárlására, ha már van saját ingatlanuk. A 10 plusz 10 milliós támogatást már most is több mint 200 ezer család igényelhetné, és a kormány reméli, még többen lesznek. A támogatást akár negyven év feletti gyermekvállalók is kérhetik. A kormány arra számít, hogy megötszöröződik az új lakások száma. Használt lakásokra is több pénz jár, mint korábban.

A külföldi munkavállalásból hazatérők, valamint olyan házastársak is igénybe vehetik a kormány új családi otthonteremtési kedvezményét (csok), ahol az egyik fél idősebb negyven évnél - jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A kormányzati tisztségviselő a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelentekre hivatkozva jelentette be a csok újabb részleteit.

MTI Fotó: Krizsán Csaba



A használt lakásokra is több pénz kérhető, a saját ingatlan sem kizáró ok

A kabinet képviselője budapesti sajtótájékoztatóján az otthonteremtési programhoz kapcsolódó, január 1-től életbe lépő rendeletmódosításokról szólva elmondta, a jövő évtől a használt lakásokra is kedvezőbb feltételekkel igényelhető az otthonteremtési kedvezmény. Egy gyerek esetében ez az összeg akár 600 ezer forint is lehet, két gyermek esetén 1 millió 430 ezer forint, három gyermek után 2,2 millió forint, négy vagy több gyermek után pedig 2 millió 750 ezer forint. Új lakás építésekor vagy vásárlásakor a kedvezmény egy gyermek esetén szintén 600 ezer forint, két gyermek után azonban már 2,6 millió forint, míg a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a három- vagy többgyermekes, illetve a tíz éven belül legalább három gyermeket vállaló családok igényelhetik. A három gyermeket nevelők vagy vállalók esetében nem kizáró ok, ha már van saját ingatlanjuk.

Munkaviszony és egészségügyi biztosítás kell, de jó a külföldi is

Rétvári Bence kiemelte, a visszaélések megakadályozása érdekében az otthonteremtési kedvezmény alapvető támogatásainak feltétele, hogy az igénylő az igénylés előtti 180 napban - legfeljebb 15 nap megszakítással - rendelkezzen belföldi vagy külföldi munkaviszonnyal. Az igénylő munkajövedelmét egyéni vállalkozói vagy őstermelői tevékenységből, továbbá cégtagságból vagy szövetkezeti jogviszonyból származó bevételekkel is igazolhatja - tette hozzá. Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz emellett 2 éves egészségügyi biztosítotti jogviszonyt is fel kell tudni mutatni, amelyet akár külföldi hatóságok is igazolhatnak. Rétvári Bence kérdésekre válaszolva közölte, a támogatás csak akkor adható, ha korábban a házastársak egyike sem követett el gazdasági bűncselekményt. Az államtitkár kitért arra is, hogy a 10 millió forintos állami támogatás mellett felvehető ugyanakkora összegű, a korábbinál 3 százalékponttal kedvezőbb hitel feltételei megegyeznek a támogatás kritériumaival. Az állam garantálja, hogy a kedvezményes hitelt 25 évre felvevőknek öt évre rögzítik a kamatperiódusát, majd ezt követően is garantálja a kínált 3 százalékpontos kamatelőnyt - mondta.

Budapest, 2015. december 28. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Heim Pál Gyermekkórház korszerűsítésének projektzáró rendezvényén az egészségügyi intézményben, Budapesten 2015. december 28-án. Mintegy 1,2 milliárd forintból újították fel a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház hat telephelyének kilenc épületét. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt



Akár 40 fölött is, és nem csak saját gyerek után igényelhető

Az államtitkár fontos kedvezményként említette, hogy a támogatást azok a családok is igénybe vehetik, ahol a házastársak egyike már betöltötte a 40. életévét. A Magyar Közlönyben ezt az életkori határt arra az esetre említik, ha a családban még nincs három gyerek, a szülők még csak a vállalásnál tartanak. Az új program szerint a támogatást a szülők a korábbi 16 év helyett a gyerek húszéves koráig vehetik igénybe, s ez a korhatár a felsőoktatásban tanulók esetében további öt évvel kitolható - mondta az államtitkár, aki kiemelte azt is, a támogatást azok is igényelhetik, akik örökbefogadással bővítik családjukat. A támogatás igénylésekor a közös háztartásban nevelt gyermekeket veszik figyelembe, akik akár eltérő szülőktől is származhatnak. A kormány képviselője megjegyezte, a támogatás szempontjából új lakás építésének minősül az emeletráépítés, illetve a tetőtérbeépítés is.

Ötször több új lakást vár a kormány

Rétvári Bence kiemelte, a kormány célja, hogy a családok az otthonteremtési programmal könnyebben és olcsóbban juthassanak saját lakáshoz. A lakásépítés áfájának négy évre szóló 5 százalékra csökkentése, valamint az otthonteremtési kedvezmény a jelen demográfiai válságára adhat választ, és azoknak a családoknak nyújthat segítséget, akik megfelelő ingatlan hiányában nem vállaltak több gyermeket - mondta Rétvári Bence. Az államtitkár szerint a kormány intézkedései a gazdaság élénkítéséhez és az építőipar fehérítéséhez is hozzájárulnak. Elmondta továbbá, a kabinet támogatása példátlan mértékű ösztönzésnek számít, amivel elérhető, hogy az évente épülő új lakások száma a jelenlegi 8 ezerről ismét megközelítse a korábbi 40 ezres mértéket.



Már most is 200 ezer család igényelhetné

Rétvári Bence szerint az új támogatás feltételeinek több mint 200 ezer olyan család felel meg már most, ahol három vagy több gyermek él, de a kabinet abban bízik, hogy a jövőben még több ilyen család lesz. A kormány ennek érdekében egy felülről nyitott előirányzatot hozott létre az otthonteremtési programra, amely így minden jogosultnak biztosítja a támogatás fedezetét.