De honnan lesz pénz a 10+10 milliós támogatáshoz?

Ha az eddigieknél többen igénylik a csokot, a kormány pótolni fogja a keretből kifizetett összegeket. Felülről nyitott az előirányzat, a kormány azt reméli, minél többen igénylik a támogatást, amely nem csak a népességszámon, hanem a gazdasági adatokon is javíthat. Erről is beszélt Rétvári Bence államtitkár az M1-en.

Eddig is szerepelt a magyar költségvetésben a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ha a kibővített program után azt a korábbiaknál többen igénylik, akkor a kormány pótolni fogja a keretből kifizetett összegeket – mondta az M1-en Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára. Mint fogalmazott, felültről nyitott előirányzatot hoztak létre. A kabinet pedig bízik benne, hogy minél többen mennek el januárban, februárban vagy a következő években a bankokba, és  igénybe veszik a kedvezményt.

Az Emmi tisztségviselője hangsúlyozta, ha például tízezer új lakás épül – amihez 100 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás járhat – az nem csak a demográfiai mutatókon javíthat, hanem a gazdaságra is jó hatással lehet, miután 1 százalékos GDP-növekedést is magával hoz.

Rétvári Bence az otthonteremtési kedvezmény alapvető támogatásainak feltételeiről is beszélt. Kiemelte, hogy a támogatást azok kaphatják, akiknek az igénylés pillanatában legalább féléves munkaviszonya van. A vissza nem térítendő 10 milliós támogatás esetén ehhez kétéves biztosítotti jogviszonya is kell.

Külföldön dolgozó magyar állampolgár úgy kaphatja meg a támogatást, ha visszatelepszik Magyarországra, igénylése esetén figyelembe veszik a kinti munka-és egészségbiztosítási jogviszonyát. Ha ezeket az adott külfödli hatóság igazolja, akkor ugyanúgy elfogadják azt, mintha Magyarországon dolgozott volna, illetve lett volna biztosítva.

A feltételek közé tartozik, hogy vagyon elleni bűncselekményt a szülők egyike sem követhetett el. Rétvári Bence szerint nagyon fontos, hogy olyan feltételek legyenek, amely garantálják, hogy ne lehessen visszaélni a kedvezményekkel. A büntetlen előélet és a munkaviszony megkövetelése mellett a garanciák közé sorolta, hogy az igénylők nem szerepelhetnek a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR, korábbi BAR) listáján.



A vissza nem térítendő támogatás mellett a többgyermekesek, illetve a három gyermeket vállalók által igényelhető további 10 millió forintos kedvezményes hitelről az államtitkár azt mondta, az első fix kamatperiódus ötéves, a teljes törlesztési időszak pedig huszonöt éves is lehet. Természetesen lehet ennél rövidebb időre és kisebb összeget is felvenni. Öt évig tehát mindenki biztosan tudja tervezni a kamatot, utána megadott képlet, különböző állampapírok értékesítéséből kiinduló számítások alapján változhat a kamat.

Hozzátette, a támogatott hitel nagy előnye a 3 százalékos kamatkedvezmény, amelynek állandóságát az állam garantálja, vagyis ennyivel kisebb lesz a támogatott kölcsön hiteldíja.

A 10+10 millió támogatás további részleteiről itt olvashat.